Félelmetes, hogy az ember
pillanatok alatt átértékeli az életét. Egész más dolgok lesznek fontosak,
egészen más dolgok kerülnek előtérbe. Ma nagyon sokan, nagyon sokféleképp
elmagyarázták – már akikkel szóbaálltam -, hogy mit is kellene másként
csinálnom. A lelkem mélyén tudom én is. Csak ezt még meg kell emésztenem. Azt
hiszem, többször is. Lassítani a tempón, nem mindent a szívemre venni, nem
idegeskedni, többet mozogni, rendszeresen, egészségesen táplálkozni. No, meg a
cigit letenni. Meg szelektálni, hogy mi az első, a második… De ha egyszer
mindent szeretek. Iskolátigazgatni,
Szó-Beszédet szerkeszteni, MNT-zni, oktatással foglalkozni, barátkozni… És
akkor még nem beszéltem a családról, Márkról – a legfontosabbról, a millió
megoldásra váró kérdésről…
Azt hiszem, kaptam egy
figyelmeztetést. Meg még egy esélyt az élettől. Felfoghatom úgy is, hogy szar
ügy, hogy az ember nem lát a szemére. A jobb szemére. De semmit az égvilágon.
Fekete minden. Ezen lehet zokogni, lehet szörnyülködni, lehet ordítani, lehet
veszekedni. Végiggondoltam, milyen lemondásokkal jár ez. Meg kell tanulni vele
élni. Ez van. Meg lehet pozitívan is hozzáállni. Valójában a bal szememre
látok. És hány világtalan ember él a Földön… A vasárnapi agyvérzésem, meg
szeminfarktusom után örüljek, hogy ennyivel megúsztam. Le is bénulhattam volna,
az agyam más részei is károsodhattak volna. A szemem meg… A szakemberek szerint
van 1% esélyem, hogy valaha is láthatok majd rá. No, jó, de csak 39 éves vagyok…
Szóval az érzéseim változnak azért percről percre rendesen. Mit mondjak, nem
egy orgazmus volt, ahogy a szemgolyómba beszúrták az injekciót, infúzióznak
ezerrel, össze-vissza vizsgáltak… Meg még mennyit fognak… Tűk lógnak belőlem,
mindenki a vérem szeretné… De itt az esély. Rengeteg sms-t kaptam, mindenhol próbálnak
utolérni az emberek. Még a Farmerama-n is a repülős Kacsa Kata azt az üzenetet
húzza, hogy Gyógyulj meg! Csak még először magammal kell beszélgetnem. De jól
esik a törődés. Max sírni tudok – ez is jó jel, hogy a könnycsatornáim
működnek… Tisztítok is mindent rendesen… Most ne hatódjak meg, amikor a
kollégáim ilyeneket írnak: „Őszintén sajnálom, ami történt, de Te erős vagy,
eddig minden akadályt sikerült leküzdened, ezen is felül fogsz kerekedni. Ez
egy figyelmeztetés volt Neked is, meg nekünk is, hogy jobban vigyázzunk Rád, de
a végén minden jó lesz, figyeld meg! Gyógyulj meg minél előbb, mert nagy
szükség van Rád! Puszi.” Nem marad más hátra, szorgalmas betartani a dokik
utasításait, meghallgatni szeretteim tanácsait… Ők meg viseljenek el. A
hangulatingadozásaimmal, az idegbajommal együtt. Fogják a kezem. Mert ennyi
pörgés után hogy mindenről letiltottak… Nehéz. Nagyon nehéz. De nem olyan a
Mendler-vér (Utasival keveredve), hogy feladja… És ezentúl november 30-a is ünnep nálam. Majd úgy magamban megünneplem az esély napját.
