2009. október 26., hétfő

Ha a hétfő ilyen...

     Mosolyogva, vidáman mentem be a suliba... Egészen 1o óráig minden ok is volt. Pedagógus nénivel   dolgoztunk, terveztük, hogy mikor legyenek az osztálytanácsi, tantestületi gyűlések, mi legyen a novemberi uzsonna... Közben  a jogásszal egyeztettük, hogy mi is lesz, ha bennünket is támad a H1N1... Kellett készíteni egy akciós tervet! Tökéletes összhangban működtem mindenkivel... Illatfelhő a suliban, takarítónők elemükben voltak (mosták a függönyöket, ablakokat tisztítottak, söprű folyamatosan a kezükben...)
    És akkor érkezett Szülő 1. Macedóniából. 3 csemetéjével. Ami nem is gond, hiszen emelkedik a gyereklétszám - már 516-nál tartunk! De viszont nem beszélik a gyerekek (3., 4. és 5. osztály) se a szerb, se a magyar nyelvet... Más nyelven meg nem oktatunk... A bizonyítványaikat pedig honosítani kell - külföld már Macedónia... Újabb kihívás! De én szeretem a kihívásokat! Imádom, ha valamit meg kell oldanom!
"Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta." - mondotta vala Woody Allen. Tehát nem is töprengtem a dolgokon! Akció indult! Honosítás folyamatban... Már a tapasztalatok is jelen vannak a boszniai, magyarországi, franciaországi bizonyítványok honosítása után... Mit nekem egy Macedónia!
        Szülő 2. Állapotos. 4. gyerek. Ez mind szép és jó, csak a már meglévő hárommal sem törődik. A tetvek, bolhák családtagok. Nem is irtja őket... És nem is hajlandó... Neki így tetszik! Meggyőztem, hogy nekem meg nem. És hát a többi gyerek érdekében igenis kutyakötelessége rendezni a csemeték hajcsimbókjait!
     
     Tanár 1. Minden óráján gond van. A gyerekek kijárkálnak órákról. Megbeszéltük, hogy tovább nuku mászkálás. Nincs cipőbe vízöntözés, nincs verekedés...
    Szülő 3. Gondok a kicsi lányával, bántják, kiközösítik az osztálytársai... - osztályfőnök, pszichológus kezeire bíztam anyukát...
     Tanár 2. Nem stimmel a fizetése. Nem is stimmelhet, mikor nem jól adtuk össze az óraszámait. Sűrű bocsánatkérések közepette javítottunk... Igen, már megtanultam, hogy a másiknak is tudni kell igazat adni...
     Tanár 3. orvoshoz kell vinni az egyik kisdiákját. A nyakán mindenféle csomók jelentek meg... Mivel a sulinak autója nincs, saját kocsi felajánlása megtörtént.... Szerencsére semmi komoly...
       Kisfiú 1. Elloptak tőle még pénteken 5oo dinárt. Az elkövetőket még akkor sikerült kinyomoznom, de a pénzt időközben már elköltötték. Mára nem hozták a megígért pénzt. Becsszavukat adták, hogy majd holnap... Én hiszek nekik!
      Tanár 4. Szüneten egy kis elsős nekiesett a csatornának, szétvágta elég csúnyán a kezét. Egészségház újra - ide már én vittem. Bátor kiskölök, szeme sem rebbent, mikor kezelésbe vették...
     És közben volt még egy hisztériás, egy nem tanuló, egy sok intős...
     Kicsi fiam házija, néptánca, hitoktatás magyarázata, férj meghallgatása, égőcsere, zenehallgatás, kenyérsütés, vasalás, skype-olás... És mi lesz még? Akár múzsa is lehetek...

     
Én sem tudom, mit vállaltam, amikor megpályáztam az igazgatói "fotelt"... Adósságok, bírósági perek sorozatát kellett kibogoznom... És a "fotelt" egyáltalán nem találtam kényelmesnek! És azt is tudom, hogy pár év múlva senki sem veregeti majd meg a vállam... De azt mondom, 3 év igazgatóskodás után, hogy megérte! Igaz, kaptam hideget - meleget... Kaptam magas labdát és alacsonyan repülőt... De: "Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után..." (Antoine de Saint-Exupéry)