Ma az jutott eszembe, hogy az emberek olyanok, mint a könyvtárból
származó könyvek. Csak kölcsönbe kerülnek hozzánk. És vissza kell adnunk. Vagy
elhagynak bennünket, vagy mi hagyjuk el őket, vagy elköltöznek, vagy eltávoznak
az élők sorából. De nem mindenki viszi
vissza könyveket a könyvtárba. Van, aki rejtegeti, ellopja (bár B. tanár úr
szerint könyvet lopni nem bűn), vagy egyszerűen csak elfelejti visszavinni...
A könyv mindig,
minden élethelyzetben velünk lehet. Vihetjük a fürdőkádba, a WC-re, az ágyba, nyaralásra,
telelésre, utazásra, de akár evés közben is velünk lehet...
Olvastam már pár
könyvet. Jót is – rosszat is. Volt, amelyik megváltoztatta a gondolkodásomat
bizonyos dolgokról, volt, amelyikből sokat tanultam, volt, amelyiket csak
kényszerből olvastam, volt, amelyik untatott, idegesített, volt, amelyiket
megsirattam, volt, amelyiket végigröhögtem, egyik-másiknál örültem, hogy a
végére értem, harmadik-negyediknél sajnáltam, hogy nincs tovább. Volt,
amelyiket elsőre nem értettem (sőt másodikra sem), volt izgalmas (amelyiket nem
vittem kádba-ágyba), és volt, amelyiket vittem kádba-ágyba… De a legvégén mindegyiket visszavittem a
könyvtárba.
Most megint van
egy kölcsönkönyv nálam. Megfordult a fejemben, hogy nem adom vissza. És ahogy
B. tanár úr is mondaná: könyvet lopni nem bűn…
