| Tudom, hogy elviselted néha az elviselhetetlent. Tudom, hogy Valamit teremtettél a semmiből. Hogy Valakivé neveltél a semmiből. Hogy mindig képes voltál adni. Hogy szerettél, mikor nem voltam szeretetre méltó. A lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal. (Még ha az a mosoly néha el is halványult egy kicsit.) Mert a Mérlegek már csak ilyenek. És ki ismerné legjobban a Mérleget? Egy másik Mérleg. Viszont rájöttem, hogy jópár kérdésben miért is nem értünk egyet. Mérleg a Mérleggel. Anya a lányával. A horoszkóp a hibás. A holdállás. Az aszcendens. A Merkur, a Vénusz meg a Mars állása születésünkkor. Vagyis: nem tehetünk róla, hogy ilyenek lettünk, hogy így gondolkodunk, hogy ilyen a véleményünk, hogy mást szeretünk... Emlékszel, amikor elsőben hazaértem, és megnyertem egy szavalóversenyt, és álltál a kertben, és büszke voltál rám, és rólad szólt a versem? És ma is őrzöd a jutalomkönyvet... Csak egy kis emlékeztető: ilyen voltam... Te meg a legboldogabb a világon, hogy vagyok neked... És most is a legboldogabb vagy... | ||
