Ha most egy körkérdést végeznénk, hogy ki
melyik orvostól fél a legjobban, akkor azt hiszem, nagyon sokan a fogorvosra
szavaznának. (Én is, pedig barátok vagyunk a dokival.) Mert mikor is látogatjuk meg? Amikor már annyira fáj a fogunk,
hogy nem alszunk egész éjszaka… Begennyesedünk, bedagadunk… És már a
fájdalomcsillapító sem segít… Sajnos
legtöbb esetben mi, szülők vagyunk a hibásak gyermekünk fogorvostól való
félelméért. A saját félelmünket ráragasztjuk
a gyerekre is. Nem mutatunk jó példát! Nézzünk szét a környezetünkben:
nem egy, nem két, és nem is csak három ismerősünket, barátunkat sorolhatnánk
fel, akinek kissé hiányos a fogsora… Vagy
kissé sárga, hogy a fekete színt ne is említsük… Hányan tudjuk, hogyan kell
szabályosan fogat mosni? És ha tudjuk is, hányan tartjuk be a szabályokat? Mi,
szülők vagyunk felelősek minden
Több gyerek büszkén újságolta, hogy az ő
szájában még sosem volt fogkefe, a fogkrém ízét sem érezte még… Most ennek
látható (és érezhető) következményei is vannak… Kedves szülők! Hányan
érdeklődtek, hogy gyermeküknek hány rossz foga van? Hányan tettek az “ügy”
érdekében valamit? Senkit sem lehet
rákényszeríteni, hogy “rendbeszedje magát”… Senkit sem lehet erőszakkal a fogorvoshoz cipelni… De hátha valaki
elszégyelli magát… Hogy a nevetése inkább rémísztő, mint derűre fakasztó… Egy
felnőtt naponta 62 alkalommal mosolyog! A gyermekek viszont napi 400
alkalommal nevetnek.
Én reménykedem… Talán lesz egy anyuka, apuka,
aki elbeszélget a gyerekével a fogorvosi vizsgálat eredményéről… Vagy közösen
elmennek az egészségházba… Vagy talán lesz egy nagymama, aki felhívja unokája
figyelmét, hogy fogtündér éljen a gyermek szájában, és ne fognyűvő manó!
