A kedvenc számom mindig is a 15-ös volt. Már a gyerekkori iskolás
lexikonokba is azt írtam be (de csakis a Modern Talking után!). 15-e szép szám.
Még Márk születését is 15-re „időzítettem”...
Ma nem 15-e van. Hanem 16-a.
Az ENSZ 1995-re hirdette meg a tolerancia (a türelmesség, elfogadókészség)
évét, s azóta november 16-án emlékezünk meg a tolerancia napjáról. Én az idén
elsőízben. Bevallom töredelmesen. Topolyán viszont már harmadszor szerveztek
ünnepséget ebből az alkalomból. Ennyi rendőrt egy rakáson! Ennyi biztonsági
embert egy rakáson! Ennyi „fejest” egy rakáson (Egeresi Sándor - a Tartományi
Képviselőház elnöke, Svetozar Čiplić - emberjogi és kisebbségügyi miniszter, dr.
Bojan Pajtić - a Vajdasági Végreható Tanács elnöke, Szili Katalin - a magyar
Országgyűlés volt elnökasszonya)! Rengetegen a tartományból, a politikai
életből - mindenki, aki számít, minimum 8 kameramann (régi tévés kollégák, akik azóta erre-arra
dolgoznak), 25 fényképezőgépes emberke. És a kedvencem: dr. Radoš Radivojević, a tolerancia
kutatásával megbízott munkacsoport vezetője!!! Alig pár órában – vagy nekem
tűnt annyinak??? - csak beszélt és beszélt és
beszélt… Fél óra múlva megtapsolták, de csak mondta, mondta, mondta…
És ekkora
szervezetlenséget egy rakáson! Még a pogácsa sem volt jó! A műsorvezetőről nem
is beszélve! Ha nálunk így múlna el egy iskolanap vagy bármilyen rendezvény,
nem biztos, hogy megdicsérném a munkatársaimat…
És nekem is volt helyem.
Három másik iskolaigazgatóval együtt. A negyedik sorban. A suli is díjat
kapott: a tolerancia fejlesztéséért és ápolásáért. Majd holnap megszeretgetem
Mohácsi rajztanárbácsit és a gyerekeket is, akik tökéletes képzőművészeti
alkotást gyártottak erre a napra!
Összegzem: Kedvenc számom a
15, ma 16-a van. De miért jutott most eszembe a karakteres 17-es?
hihihihihihihi vagy brühahahaha?
