Egy ajándék akkor jó, ha szívből
jön, ha személyes, ha meglepő, és ha évekig tartó maradandó élményt jelenthet.
Remélem, sikerült szívből jövő, személyes, meglepő, és évekig maradandó élményt
adni békésszentandrási barátainknak ünnepükön, Szent András napján.
A katolikus szentmisét
megsirattam. Nem is értem, hogy miért kell nekem mindig picsognom más
templomokban. De olyan jó volt hallgatni a prédikációt Szent András életéről.
Az okosságáról, a bölcsességéről. Szívmelengető volt. Reménykeltő. Arról ne is
beszéljek, hogy az atya a blogomról is szólt. Pozitív értelemben. Valójában ott
kezdtem picsogni. Azután meg jött minden sorban. Rengeteg jó élmény ért. És nem
csak engem, hanem az egész kis különítményt. Megerősítettük a testvértelepülési
megállapodást. És Békésszentandrásnak Simonyifalva is testvértelepülése lett. Közös, háromoldalú együttműködési megállapodásra is sor került... A kis falu iskolaigazgató bácsija is jelen volt, jót beszélgettünk. És fontos
megemlítenem: tornatanár szabadidejében…
3 ajándékkal érkeztünk, mint a
mesebeli királyfi (idézet Bálinttól, a Helyi Közösség Tanácselnökétől). Igaz,
útközben nem tudtuk eldönteni, ki legyen a küldöttség vezetője, ezért
mindenkinek jutott feladat. Először is vittük a hegyesi földet. Itt épp én
szerepeltem a fotósok kereszttüzében. Egy emlékhely van a faluban, melyet a
trianoni események 90. évfordulójára adtak át, és a nemzeti Összetartozás
Emlékpark elnevezést kapta. Ide szórtam a hegyesi földet, melyben őseink, az ő
őseik is nyugszanak.
És még mellette ott hagytuk az
idézetet is: Barát nélkül nem menny a menny sem, s barát nélkül mit ér a föld?
Második ajándékként érkezett a
zászló. A hegyesi zászló, amiért az előző vezetés nem jött el. Az újak meg örömmel
fogadták. Még egy könnycsepp is kicsordult. Most épp nem nálam.
A harmadik ajándék meg a néptánccsoportunk
volt. A Rizgetős válogatott társasága megmutatta, mit tud. Még ha gond is volt
a hangosítással, meg zenekaruk sem volt, hatalmas tapsot kaptak.
(photo by Polgármester és Fityke)
Mi is megkaptuk kis ajándékaink.
A birkapaprikás a helyi postás készítésében, a régi ismerős arcok, Tünde,
Gyöngyi, Juli, mindenki, akiket szeretünk és viszontszeretnek, új arcok, Olasz, akit valamiért mindig Orosznak hívok (hiába,
Magyarországhoz az oroszok jobban kapcsolódnak…), a festőművész úr, Lóránt
János Demeter holland feleségével, egy kézfogás, és nem utolsósorban az emberi
szó, mindennél többet jelentett. Isten éltessen Szentandrás!
