Ma összeült a községi válságstáb. Ott volt mindenki, aki számít: a polgármester, az egészségház igazgatója, a főnővér, a rendőrfőnök, az iskolaigazgatók, az óvoda igazgatónője, a katasztrófavédelem főnöke, a községi megbízottak, az újságíró, a Vöröskereszt elnöke... Vagyis: a kicsi, a nagy, Artúr és az indián... Az iskolákon és az egészségügyön kívül más nem is kapott hivatalos értesítést a H1N1 vírussal kapcsolatban... Mi lesz, ha nálunk is felüti fejét?!... Egyelőre semmi baj...
A gyerekek nagyon boldogok, hogy nincs suli! A tanárok is... De mi tudjuk, hogy jön még kutyára teherautó... Különben ma az irodámban összeszaladtak a számomra kedves emberek... Mivel senki nem sietett, mindenki ráért, jót kávéztunk, jót beszélgettünk... Szólt a zene, mindenki mosolygott... Valahogy engem a háborús időkre emlékeztetett a dolog... Akkor sem dolgoztak az emberek, és volt idejük beszélgetni, foglalkozni a barátaikkal... A mindennapokban meg mit csinálunk? Rohanunk ezerfelé, csak felületesen figyelünk oda egyes dolgokra...
Vagy csak nekem van most jó hangulatom? Én vagyok türelmesebb? Én figyelek jobban a részletekre? 
