beindult a MANDULA

Nos, nagyon sajnálom, hogy annak idején nem vették ki a mandulám. Most meg már maradjon a helyén! Nem adom! Megbirkózom vele! Pedig két napja az ágyat nyomom, ráz a hideg, azután meg izzadok, mint a nagyok. Lázam az egekben. Mindenem fáj, az egész Márta fáj – mondtam annak idején a nagymamámnak, amikor elestem az utcán, és lehorzsoltam a térdem. Most is mindenem fáj. Az egész Márta fáj. A mandulám meg... Egyszerűen szörnyű! Úgy döntött, hogy mivel már abba a korba érkezett, hogy nyugodtan férjhez is mehet, két nappal ezelőtt megvette a menyasszonyi öltözékét. Fogta magát, engem meg sem kérdezett, és fel is húzta azt a fehér ruhát. És ott keringőzik benne a torkomban. Csak azt nem gondolta végig, hogy én emiatt se köpni – se nyelni nem tudok.  Meg enni se. Meg beszélni se. Pedig őszintén, lenne hozzá egy-két szavam! De azt is elintézte, hogy szólni sem tudjak hozzá... És csak fekszem itt elesetten, ő meg csak táncol, táncol, táncol...  Én meg néha leöntöm egy csésze forró teával... És még fényképet is szerettem volna készíteni róla, de nem hagyta magát! (Pedig csúcs: mindenfelé fehér kis pöttyök vannak, kicsi tüszőcskék...)  Erre csak annyit mondok: jön még mandulára mandulatörő! A majálisozásomnak már lőttek, de holnap estig még asszonyt kell magamból faragnom, mivel bérmakeresztszülők leszünk...