A kóbor kutyákról majd egyszer írok
bővebben... Előzetesként annyit, hogy egy egész falka jelent meg a suli
bejáratánál... És ugráltak a gyerekekre, ugattak (mi mást is tettek volna!),
rohangáltak...
Az új nagykapunak egyébként a mai nap
folyamán többször is szerepe volt. Meg a kameráknak is. Jó befektetésnek
bizonyult a kamerarendszer felállítása. Bár semmit sem ért a 12 szem, az 5
kamera, a másfélórás nézése a monitornak... Noémi megoldott mindent. De kezdem
az elején.
Eltűnt egy kerékpár. Meglepő módon apuka
nem is kiabált ránk, hogy nem vigyázunk a gyerekek dolgaira... És akkor első
lépésként megnéztük, hogy a kislány bicajjal jött-e suliba. (Tanultam már
valamit nyomozásban, mert már volt olyan esetünk, hogy kerestek valamit
rajtunk, és azután kiderült, hogy nem is hozták a suliba...) Eddig sima ügy.
Rózsaszín-sárga bicaj, kislánnyal együtt „beérkezett” 7,o4 perckor. 12-kor meg
kislány van, rózsaszín-sárga bicaj
nincs.
Bámultuk a monitort: az „áldozat”,
apukája, 2 tanító néni, 1 kiskatona, 1 én. És bámultuk. És bámultuk. És nem
láttuk. Amit láttunk: gyerekek ki, gyerekek be,
zöld-kék-lila-piros-fehér-sárga-mindenféleszínű-kicsi-nagy kerékpár ki. De a
rózsaszín-sárgát a föld nyelte el.
Angol tanító nénit hívta haza a főzés
kötelessége. Szerencsére. És ekkor drága Noémi lazán elmesélte, hogy ő látta,
hogy mi történt. Igaz, tévedett 45 percet, de megtaláltuk!!! (Hány Milka csokiba
kerül ez nekem???) Megtaláltuk azt, amit már 12 szem 5x végignézett és nem
látott. Egy apuka szép csendesen beállt autóval a suli elé. Drága gyermeke meg
szép csendesen kitolta a rózsaszín-sárga csodát. Amit apuka besüllyesztett a
kocsiba. Mentségemre szolgál, hogy a fényviszonyok miatt a bicaj fehérnek
tűnt... És akkor jött a rendőrség, és már végezte is tovább a dolgát... Lehet,
hogy egyszerűbb lenne, ha elmennék rendőrnek? Noémit meg bepakolnám a
kiszsebbe, és már ki is nyomoznánk ketten mindent...
Ha valaki követi a zenei ízlésem oda-vissza ingadozását! Ma ez
jutott eszembe...
