Miklós
atya kicsit szétszórt volt ma (az adaiak szerint máskor is), ugyanis amikor
megjelentünk a kicsi Dorka keresztelőjén (11-kor) a tisztelendő nővér
csodálkozva nézett ránk. Biztos jó időpontban jöttünk? Mert szerinte fél 6-ra
kellene. Jött egy káplán is, aki szerint meg vasárnap 1o-re. A boldog apuka
többször is elismételte, hogy igen, szombatra, 11-re beszélték meg, a boldog
anyuka meg bizonygatta, hogy ő még azt is látta, hogy az atya beírta a füzetébe.
De nem estünk kétségbe, sem a szülők, sem a keresztszülők, sem mi, akik szintén
részesei voltunk az eseménynek. Összesen 6 felnőtt, meg 6 gyerek. És a
káplánnak is szimpatikusak voltunk, meg fel is ajánlotta, ha más megoldás
nincs, és ha elfogadjuk, akkor ő is alkalmas a feladat végzésére. Mi lazán
fogadtuk a hírt, nem lepődtünk meg, nem szólt senki egy hangos szót sem. Sőt:
egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk. Miért is menne simán valami, ha a
komámék lesznek komák...
Atyakeresésbe
kezdett a nővérke, és sikere is lett. Miklós atya érkezett (addig a káplán
beszélgetett a gyerekekkel a keresztségről – érthetően, értelmesen magyarázott,
gyerekszinten, mosolyogva, türelmesen). Dorka, rózsaszínben (az a mindene, és
mindene rózsaszín, és ezt mindenki tudja is) csodálattal figyelte, hogy
körülötte forog a világ. Nemhiába nevezi magát hercegnőnek. Úgy is viselkedett.
Vérbeli kis hercegnőként. És még a gyerekek is tehettek keresztet a homlokára
(ez is élmény volt mindenkinek). Egy jóhangulatú, baráti, kellemes keresztelőn
voltunk. De jó lenne, ha májusban Márk elsőáldozás is stresszmentes lenne...
Utána
meg a Galibába mentünk, ahol méltóképpen meg is ünnepeltük a nagy napot, ahogy
illik... És zene is volt – jóhangú fiatalember, aki többször is eljátszotta a
Szállj el, kismadarat, persze külön kérésre...
Különben
3 keresztlányom van. Andrea már nagylány, betöltötte a 18-at is, Blanka, a
kis-nagylány, már ötödikes, Csenge, a legkisebb nagylány meg ovis. Meg majd
májusban lesz egy bérmakeresztfiunk is, a kamasz Dani. Szép az élet.
Csengének
szól a dal:
