DÍSZPOLGÁROK

      Megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik díszpolgárról én írhattam a szöveget. Kollár Ilonka nénit tényleg tisztelem, szeretem, mert mindig mindenkinek segített. Egy jó ember, egy jó asszony, aki megérdemelte a díszpolgári címet. Ezt írtam a méltatásban: 

         A népművészet szépsége gyönyörködteti a szemet és a lelket...

     Ebben a hagyományait vesztő világunkban képes visszaterelni a figyelmünket és szeretetünket a múlt becsüléséhez, és ősi, tiszta szépségeihez. Megadja az alkotás örömét, elűzi az unalmat. Kollár  Ilona népművész, népi hagyományőrző, felsőfokú népi hímző és szakkörvezető. Munkáját a szakma is elismerte: Háromszor érdemelte ki a népművészet nagymesteri díját, rengeteg dicsérő oklevél, köszönőlevél díszíti lakását. De kapott Októberi-díjat, a helyi közösségtől emlékplakettet. Ő az, aki nem engedte, hogy a magány eluralkodjon rajta, aki szereti az életet, aki a rossz emlékeket az út szélén hagyja, aki tele van erővel, akivel úgy kell időpontot egyeztetni, mert annyi dolga van még az életben, most épp a gyerekekkel készül tojást festeni húsvétra, aki tele van célokkal, aki olyan dolgokat csinál, amit szeret, ami boldoggá teszi, és ahogy érzi magát, olyannak látjuk mi is, aki viccesen azt mondja, hogy permutálva 27 éves.

     Már fiatal korától kezdve aktív résztvevője a hegyesi közéletnek, a községi női szervezet elnöke volt,  a községi képviselő testületben dolgozott 1951-1988-ig, de nyugdíjas korában is vállalta a HK képviselő testületének elnöki posztját.

     Lehetetlenség lenne felsorolni, hogy mi mindent tett Kishegyesért, a hegyesi emberekért, a civil szervezetekért, az intézményekért. Ahol segíteni kell, ahol szükség van szakértelmére, mindig számíthatunk rá.  Minden hegyesi rendezvényen jelen van.  Aktív tagja a Női Fórumnak. Soha nem mond nemet a felkérésre. Ha kell, továbbképzésen vesz részt, ha kell, lángost süt a Dombos Festen, kemencés finomságokkal kínálja a vendégeket, lakodalmas kalácsokat készít, egyedülálló embereket, betegeket látogat, a multietnikai karavánon a nemzetek konyháját mutatta be, de kürtős és mézeskalácsa is híressé vált.

     Nem tucatterméket ad az idelátogatóknak,  hanem egyedi alkotást, amibe belefoglalja lelke egy részét is. A Gyöngyösbokrétán és Durindón fellépők Kollár Ilona népviseletbe öltöztetett rongybabáját vihették haza emlékül. Zászlót hímzett az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a településnek, Rozi babája nagy sikert aratott az Újvidéki Vásáron. Határokon innen és túl is ismerik a nevét, munkásságát. A csuhélevél életre kel keze nyomán egy húsvéti nyuszi, betlehem, vagy akár egy rőzsehordó, vajköpülő asszony képében. Tudását megosztja másokkal is, gyerekekkel és felnőttekkel is egyaránt, átadja a tojásfestés, írás, hímzés, karcolás rejtelmeit, a batikolás, nemezelés fortélyait, otthonosan mozog a szövés, kosárfonás, gyöngyfűzés terén is.

     Külön figyelmet érdemelnek kézimunkái. A kishegyesi kézimunkacsoportnak 1955-től tagja, ma már vezetője is. Kiállításokra járnak, kiállításokat szerveznek, a MIRK-en mindig elismeréssel szólnak szőtteseikről, csipkéikről, hímzéseikről.  Az iskola Galériáját a Nagyanyáink hagyatéka című kiállítással avatták fel, amely Kishegyes tárgyi kultúrájának  egy töredéknyi bemutatója volt - Kollár Ilona és Fürsztner Etelka gyűjtésében.

     Mindannyiunk Banyi nénije imád sétálni, utazni, táborozni, örök fiatalságáról tanúskodik, hogy fogékony az újra, követi a modern kor szellemét. Megtalálhatjuk a világhálón, ismerősként üdvözölhetjük az iwiw-en, a facebook-on. Rátalálhatnak az eszperantó táborban részt vevők, a Kátai-tanyára látogató kisdiákok, mindazok, akikkel határtalan türelemmel, kedvesen foglalkozott. És azok is, akiket annak idején ő "adott össze", mert 8 évig anyakönyvvezetőként ő indította útra az ifjú házasokat. 

     Kosárral a kezében mindenkihez van pár kedves szava. Mesél gyerekeiről, 4 unokájáról, utazásairól. Állandóan mosolyog, viccelődik. És abban a kosárban legtöbbször lapul valami ajándék. Ahogy ő vallja, inkább elajándékozza az alkotásait.  Húsvét és karácsony táján a hegyesi intézmények asztalára mindig jut egy-két hímes tojás, pár mézeskalácssütemény, angyalka, csuhébaba.   

     Drága Ilonka néni! Maradjon meg továbbra is ilyennek, munkában, örömben, alkotásban gazdag nyugdíjas éveket kívánunk! 

        Dr. Szőke Anna az óvónénim volt. Sok mindent köszönhetek neki is. Róla Krekity Olga írt méltatást. Majd megjelenik a Szó-Beszédben, a helyi lapunkban.

Photo by Burján Anikó

FALUNAP

Ami kimaradt az elmúlt napokban:

Falunapot ünnepeltünk. Igaz,  nem volt egy kerek évforduló: Kishegyes újratelepítésének 241. évfordulója alkalmából szerveztünk programokat. Igen, szerveztünk, többes számban, mert egy jó kis csapat része voltam én is. Sok ember munkájára volt szükség. És azt hiszem - szerényen, nem vallottunk most sem szégyent. Megmozdult a falu ismét, készültünk rendesen. A könyvtárban (március 18.) stílusosan könyvbemutató volt, Harkai Vass Éva: Sárszegtől délre kötetét Gerold László mutatta be, és beszélgetett is a szerzővel. Hangulatos kis este volt. Pénteken (március 19-én) már délelőtt érkeztek a békésszentandrási vendégek. És a gyerekek nagy örömére a vendéggyerekek is. Ez már évtizedek óta működik. Jönnek ők, megyünk mi. Nem maradtak ki a pestiek se, a XVI. kerülettel két éve tartjuk a kapcsolatot. Köszönve ezt Rúzsa Magdinak, aki ott kapott lakást. Nem érkeztek üres kézzel. Sosem érkeznek. Az alpolgármester elmondta, hogy ők „kistestvérként” néznek ránk, segítenek, ahol tudnak. Most is hoztak 2 laptopot, térképeket, könyveket a gyerekeknek. Meg kapunk pénzt is, és a nyáron meg újra elvisznek egy autóbusznyi gyereket Magyarországra. Jó, hogy vannak még jó emberek. Tényleg sokan eleget tettek a meghívásnak, itt voltak a békésszentandrási barátaink, az önkormányzat, az iskola képviselői, az örkényiek, a környező települések küldöttségei, a nagykövetségről, a politikai életből emberek, Kishegyest szeretők a határon túlról és innen. Az isaszegiek sajnos lemaradtak, mivel későn jutott eszükbe, hogy Szerbia nem Európai Uniós-tag, meg hogy útlevél is kellene hozzánk... Ez van. Ezt kell szeretni. Vagy utálni.

Az ünnepi műsor 2 részből állt. Szép volt. Meg hosszú is. (Főleg végigállni.... Mert jó házigazdaként, szervezőként hagytunk ülni mindenkit... És hát teltház volt!)

Először is 2 új díszpolgárunk lett. Tavaly dr. Matisa László és Németh István író részesült először e megtisztelő címben. Idén pedig dr. Szőke Anna és Kollár Ilona. Emlékplakettet kapott Karna Margit, Süveges Eta, a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület, a Dombos Fest szervezői és a Rizgetős néptáncegyüttes. A Petőfi Sándor ME néptánccsoportja olyan műsort adott, hogy sej-haj...

És volt még Visual funky relax a discoban, másnap komolyzenei koncert a Dombos zenekar és a Szent Anna kórus jóvoltából, vasárnap ünnepi szentmise, délután pedig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet emlékműsora Radnóti Miklós születésének 1oo. évfordulója alkalmából. A vendégek elmentek,  mi maradtunk...

Photo by Burján Anikó