DÍSZPOLGÁROK

      Megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik díszpolgárról én írhattam a szöveget. Kollár Ilonka nénit tényleg tisztelem, szeretem, mert mindig mindenkinek segített. Egy jó ember, egy jó asszony, aki megérdemelte a díszpolgári címet. Ezt írtam a méltatásban: 

         A népművészet szépsége gyönyörködteti a szemet és a lelket...

     Ebben a hagyományait vesztő világunkban képes visszaterelni a figyelmünket és szeretetünket a múlt becsüléséhez, és ősi, tiszta szépségeihez. Megadja az alkotás örömét, elűzi az unalmat. Kollár  Ilona népművész, népi hagyományőrző, felsőfokú népi hímző és szakkörvezető. Munkáját a szakma is elismerte: Háromszor érdemelte ki a népművészet nagymesteri díját, rengeteg dicsérő oklevél, köszönőlevél díszíti lakását. De kapott Októberi-díjat, a helyi közösségtől emlékplakettet. Ő az, aki nem engedte, hogy a magány eluralkodjon rajta, aki szereti az életet, aki a rossz emlékeket az út szélén hagyja, aki tele van erővel, akivel úgy kell időpontot egyeztetni, mert annyi dolga van még az életben, most épp a gyerekekkel készül tojást festeni húsvétra, aki tele van célokkal, aki olyan dolgokat csinál, amit szeret, ami boldoggá teszi, és ahogy érzi magát, olyannak látjuk mi is, aki viccesen azt mondja, hogy permutálva 27 éves.

     Már fiatal korától kezdve aktív résztvevője a hegyesi közéletnek, a községi női szervezet elnöke volt,  a községi képviselő testületben dolgozott 1951-1988-ig, de nyugdíjas korában is vállalta a HK képviselő testületének elnöki posztját.

     Lehetetlenség lenne felsorolni, hogy mi mindent tett Kishegyesért, a hegyesi emberekért, a civil szervezetekért, az intézményekért. Ahol segíteni kell, ahol szükség van szakértelmére, mindig számíthatunk rá.  Minden hegyesi rendezvényen jelen van.  Aktív tagja a Női Fórumnak. Soha nem mond nemet a felkérésre. Ha kell, továbbképzésen vesz részt, ha kell, lángost süt a Dombos Festen, kemencés finomságokkal kínálja a vendégeket, lakodalmas kalácsokat készít, egyedülálló embereket, betegeket látogat, a multietnikai karavánon a nemzetek konyháját mutatta be, de kürtős és mézeskalácsa is híressé vált.

     Nem tucatterméket ad az idelátogatóknak,  hanem egyedi alkotást, amibe belefoglalja lelke egy részét is. A Gyöngyösbokrétán és Durindón fellépők Kollár Ilona népviseletbe öltöztetett rongybabáját vihették haza emlékül. Zászlót hímzett az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a településnek, Rozi babája nagy sikert aratott az Újvidéki Vásáron. Határokon innen és túl is ismerik a nevét, munkásságát. A csuhélevél életre kel keze nyomán egy húsvéti nyuszi, betlehem, vagy akár egy rőzsehordó, vajköpülő asszony képében. Tudását megosztja másokkal is, gyerekekkel és felnőttekkel is egyaránt, átadja a tojásfestés, írás, hímzés, karcolás rejtelmeit, a batikolás, nemezelés fortélyait, otthonosan mozog a szövés, kosárfonás, gyöngyfűzés terén is.

     Külön figyelmet érdemelnek kézimunkái. A kishegyesi kézimunkacsoportnak 1955-től tagja, ma már vezetője is. Kiállításokra járnak, kiállításokat szerveznek, a MIRK-en mindig elismeréssel szólnak szőtteseikről, csipkéikről, hímzéseikről.  Az iskola Galériáját a Nagyanyáink hagyatéka című kiállítással avatták fel, amely Kishegyes tárgyi kultúrájának  egy töredéknyi bemutatója volt - Kollár Ilona és Fürsztner Etelka gyűjtésében.

     Mindannyiunk Banyi nénije imád sétálni, utazni, táborozni, örök fiatalságáról tanúskodik, hogy fogékony az újra, követi a modern kor szellemét. Megtalálhatjuk a világhálón, ismerősként üdvözölhetjük az iwiw-en, a facebook-on. Rátalálhatnak az eszperantó táborban részt vevők, a Kátai-tanyára látogató kisdiákok, mindazok, akikkel határtalan türelemmel, kedvesen foglalkozott. És azok is, akiket annak idején ő "adott össze", mert 8 évig anyakönyvvezetőként ő indította útra az ifjú házasokat. 

     Kosárral a kezében mindenkihez van pár kedves szava. Mesél gyerekeiről, 4 unokájáról, utazásairól. Állandóan mosolyog, viccelődik. És abban a kosárban legtöbbször lapul valami ajándék. Ahogy ő vallja, inkább elajándékozza az alkotásait.  Húsvét és karácsony táján a hegyesi intézmények asztalára mindig jut egy-két hímes tojás, pár mézeskalácssütemény, angyalka, csuhébaba.   

     Drága Ilonka néni! Maradjon meg továbbra is ilyennek, munkában, örömben, alkotásban gazdag nyugdíjas éveket kívánunk! 

        Dr. Szőke Anna az óvónénim volt. Sok mindent köszönhetek neki is. Róla Krekity Olga írt méltatást. Majd megjelenik a Szó-Beszédben, a helyi lapunkban.

Photo by Burján Anikó