Vége az elsőáldozásnak. Minden a legnagyobb rendben volt. Márk hősiesen viselkedett az öltönyben, és ahogy megbeszéltük, délben már le is vetette. Nem is lett volna hatásos a Kátai tanyán csúzdázni meg focizni benne... A templomban is minden a terv szerint haladt, kicsi fiam elmondta (elolvasta) a verset. Az Atya megköszönte a tegnap megjelent 17 szülőnek a díszítést, de én akárhogy számolom, csak hatan voltunk... Viszont amit először észrevettem a belépéskor, hiányzott a piros szőnyeg. Nem mintha számítana, hogy min vonulnak végig a gyerekek, de tegnap fél órát porszívóztam... A gyerekeknek nagy élmény volt az ostya, hogy ezentúl ők is áldozhatnak, a kislányok gyönyörűek voltak a fehér ruháikban, a fiúk is természetesen az öltönyeikben. Csak hát a lányok több lehetőség közül választhatnak, meg hát általában őket figyelik az emberek...
És amikor hazaértünk, Márk megkért, hogy süssek neki palacsintát. Tény, hogy torta van mindenfelé a házban, de az is tény, hogy ez az ő napja. Nem maradt más hátra: sütöttem a palacsintát...
Tegnap az iwiw-en olvastam Bognár Attila üzenetét, aki hegyesi származású, és most a szajki plébánián Atya: "Holnap gyermekeink elsőáldozáshoz járulnak. Példát keresnek: szülőben, nevelőben, tanárban. Jaj nekünk, ha önmagunkat adjuk, ha elmulasztjuk őket kereszténynek és magyarnak neveli, a szent példaképek által: Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre és a többi szent és boldog, megdicsőültek példáját vonzó módon mutassuk be nekik. Isten óvja és védje meg gyermekeinket, ifjúságunkat, a magyar jövő zálogát!"
