Hogy milyen szülők
vannak... Sosem fogom megérteni, hogy egy anya hogy hagyhatja el a gyerekeit...
Azért mert beszerelmesedett... Mert éppen azt gondolja, hogy elege van, hogy
neki is joga van élni, hogy boldogságra vágyik... Milyen anya az ilyen? Tud nyugodtan aludni? És apuka meg azt sem
tudja, hogy mit kezdjen a két kamasz fiával, akik közül az egyik eddig is
problémás volt... És persze, mindig a gyerek érdekét nézzük, és természetesen
visszafogadjuk a fiúcskát, aki épp „levegőváltozáson” van a szomszédos
iskolában... És ezzel újabb gondot
veszünk a nyakunkba... És azt sem tudom, hogy mindenfelé ennyi magatartászavaros gyerek van, vagy nálunk jellemző csak??? És azt sem tudom, hol tudnánk segíteni... De hát ezért vagyunk, ezért választottuk a pedagógiai
pályát... Viszont rengeteg dolgot nem tudunk magunk megoldani, segítségre lenne
szükségünk, de sajnos nem számíthatunk a szociális központra...
A minisztériumnak
egy kimutatást kellett küldenünk, hogy hány elvált szülő gyereke jár
iskolánkba. A pontos szám: 62. Ez az iskolába járó gyerekek 12,22%-a. És ez a
szám magasabb, mint a vajdasági átlag... De még hány olyanról tudunk, ahol a
hivatalos válás még nem történt meg vagy folyamatban van. Vagy nem is élnek már
együtt, vagy úgy élnek, mint a kutya meg a macska. És mennyi boldognak induló
házasság ért már csúfosan véget. És ilyenkor az ember elgondolkodik, mennyire ki
tud vetkőzni magából két egymást szerető ember, amikor a saját igazát akarja
mindenáron bizonyítani.
Hiába kérdezzük meg
a gyereket, mi történt az iskolában, ha tudatilag nem vagyunk jelen a
válasznál. Ezer más dolgot csinálunk közben, és máshol jár az agyunk. Fáradtan érnek haza a szülők, már nemigen törődnek
egymással. Elmaradnak a hétvégi kirándulások, a közös programok, az ünnepek. Apróságoknak
tűnnek ezek, ám mégis életre szóló dolgok, melyekhez vissza lehet nyúlni, ha
szükséges. Jó szülőnek lenni a világon a legnehezebb feladat. Senki sem
mintaszülő, én sem vagyok az... Igyekszünk... Ami az egyik gyereknél beválik, a
másiknál simán csődöt mond. Odafigyelünk, de mégis becsúsznak a hibák...
És hány gyerek
hallgatta végig szülei veszekedését... Az egyik kisfiú mesélte, hogy mennyire
fél, hogy apukája megöli anyukáját, úgy üvöltöztek egymással... Ő kiszaladt a házból,
elbújt a kutyaólban, és ott zokogott... És csak akkor ment vissza a házba,
amikor szülei eloltották a villanyt, lefeküdtek aludni... Felteszem a kérdést:
senki nem vette észre, hogy a gyerek nincs a házban? Hogy mikor kapott utoljára
jóéjtpuszit?
Hogy mi köze a
válásoknak az iskolához? Nagyon sok. Ezekre a gyerekekre jobban oda kell
figyelni, külön értelmezni a dühkitörésüket, a szétszórtságukat, a
hallgatagságukat, sírásukat... Velünk vannak a nap nagy részében, mi nem csak
tanítjuk, hanem neveljük is őket...
A válás nem a
legrosszabb megoldás, a gyermekeket jobban megviseli, ha a családban állandóak
a veszekedések és feszült a hangulat. És tanárok veszik észre, hogy valami gond
van otthon...
Aki gyereket
vállal, legyen az nő vagy férfi, felelősséggel tartozik a gyereke biztos fejlődéséért.
Értem ezalatt a biológiai, pszichés és szociális fejlődést egyaránt. Ha
elváltunk, ha nem, a gyerekünkért felelősek vagyunk! Csak ezt nem mindenki
gondolja így...
