VÁLÁS

Hogy milyen szülők vannak... Sosem fogom megérteni, hogy egy anya hogy hagyhatja el a gyerekeit... Azért mert beszerelmesedett... Mert éppen azt gondolja, hogy elege van, hogy neki is joga van élni, hogy boldogságra vágyik... Milyen anya az ilyen?  Tud nyugodtan aludni? És apuka meg azt sem tudja, hogy mit kezdjen a két kamasz fiával, akik közül az egyik eddig is problémás volt...  És persze, mindig a gyerek érdekét nézzük, és természetesen visszafogadjuk a fiúcskát, aki épp „levegőváltozáson” van a szomszédos iskolában...  És ezzel újabb gondot veszünk a nyakunkba... És azt sem tudom, hogy mindenfelé ennyi magatartászavaros gyerek van, vagy nálunk jellemző csak??? És azt sem tudom, hol tudnánk segíteni... De hát ezért vagyunk, ezért választottuk a pedagógiai pályát... Viszont rengeteg dolgot nem tudunk magunk megoldani, segítségre lenne szükségünk, de sajnos nem számíthatunk a szociális központra...

A minisztériumnak egy kimutatást kellett küldenünk, hogy hány elvált szülő gyereke jár iskolánkba. A pontos szám: 62. Ez az iskolába járó gyerekek 12,22%-a. És ez a szám magasabb, mint a vajdasági átlag... De még hány olyanról tudunk, ahol a hivatalos válás még nem történt meg vagy folyamatban van. Vagy nem is élnek már együtt, vagy úgy élnek, mint a kutya meg a macska. És mennyi boldognak induló házasság ért már csúfosan véget. És ilyenkor az ember elgondolkodik, mennyire ki tud vetkőzni magából két egymást szerető ember, amikor a saját igazát akarja mindenáron bizonyítani.

Hiába kérdezzük meg a gyereket, mi történt az iskolában, ha tudatilag nem vagyunk jelen a válasznál. Ezer más dolgot csinálunk közben, és máshol jár az agyunk.  Fáradtan érnek haza a szülők, már nemigen törődnek egymással. Elmaradnak a hétvégi kirándulások, a közös programok, az ünnepek. Apróságoknak tűnnek ezek, ám mégis életre szóló dolgok, melyekhez vissza lehet nyúlni, ha szükséges. Jó szülőnek lenni a világon a legnehezebb feladat. Senki sem mintaszülő, én sem vagyok az... Igyekszünk... Ami az egyik gyereknél beválik, a másiknál simán csődöt mond. Odafigyelünk, de mégis becsúsznak a hibák...

És hány gyerek hallgatta végig szülei veszekedését... Az egyik kisfiú mesélte, hogy mennyire fél, hogy apukája megöli anyukáját, úgy üvöltöztek egymással... Ő kiszaladt a házból, elbújt a kutyaólban, és ott zokogott... És csak akkor ment vissza a házba, amikor szülei eloltották a villanyt, lefeküdtek aludni... Felteszem a kérdést: senki nem vette észre, hogy a gyerek nincs a házban? Hogy mikor kapott utoljára jóéjtpuszit?

Hogy mi köze a válásoknak az iskolához? Nagyon sok. Ezekre a gyerekekre jobban oda kell figyelni, külön értelmezni a dühkitörésüket, a szétszórtságukat, a hallgatagságukat, sírásukat... Velünk vannak a nap nagy részében, mi nem csak tanítjuk, hanem neveljük is őket...

A válás nem a legrosszabb megoldás, a gyermekeket jobban megviseli, ha a családban állandóak a veszekedések és feszült a hangulat. És tanárok veszik észre, hogy valami gond van otthon...

Aki gyereket vállal, legyen az nő vagy férfi, felelősséggel tartozik a gyereke biztos fejlődéséért. Értem ezalatt a biológiai, pszichés és szociális fejlődést egyaránt. Ha elváltunk, ha nem, a gyerekünkért felelősek vagyunk! Csak ezt nem mindenki gondolja így...