LITERAtúra

Mindenkit szeretettel várunk! Ma már nagy izgalom volt a suliban, az Aranyeső versmondóverseny iskolabajnokságát szervezték meg kedves tanáraim. A községi döntő meg szerdán lesz. Hajrá Hegyes! 

Meg beneveztünk az Örökségünk Rákóczi vetélkedőre is, az isaszegiek kedves meghívására. Olyan prezentációt rittyentettek a gyerekek (meg básbugaik), hogy csak na! A verseny 7 fordulóból áll, nagy a lelkesedés! Rákóczi korának nyelvezetében már mindenki otthonosan mozog... (Lassan már egymás között is így beszélünk.) Most néztem: 27 csapat nevezett be, mi vagyunk az Iđušani és a Rácz-kurucok. (Tessék megnézni: http://www.damjanich-iszeg.sulinet.hu/) Jövő héten meg Gyerekhét! Ötletekben nincs hiány, készülünk oda is rendesen... Szóval nem unatkozunk... 

3 nap története

3 nap a Fejlődő Kertvárosban. Budapesten, a XVI. Kerületi Önkormányzat vendégszeretetét élvezhettük. Már a péntek jól indult. Nem számítva a késést, a délelőtti bolondokházát, a határon való szokásos álldogálást… Az ebéd mindenért kárpótolt. És innen szép a történet.

„Hogyan is lehetne szavakkal leírni azt, amit látni kell ahhoz, hogy igazán átérezhessük? Képzelje el, ahogy az autópályát elhagyva, a puszta közepén egy külön világba érkezik. Üde zöld fű, árnyas ligetek, a természet illata és mindent betöltő madárcsicsergés. Még ki sem száll az autóból, de máris elárasztja a nyugalom. És ekkor eszébe jut, hogy utazni jó – de megérkezni még jobb.” – olvasható a GERÉBY KÚRIA honlapján.  És tényleg igazat írnak. Jó volt megérkezni. A leves isteni – mondta Márk, a palacsinta fantázia, a környezet meg lenyűgöző… Jövünk még!

Már rutinosan megtaláltuk az M0-ról lefordulva a KRISZTINA HOTELT, az Erzsébetligeti Színházat. Mi is írtunk levelet, amit betettünk az Időkapszulába. Üzenet a jövőnek! 25 év múlva nyitják ki, olvashatja majd a címzett… Presidance Hungarythm színpadavató tánc show-ja nem volt semmi… Már fél világot bejárták, mindenhol hatalmas sikert arattak. Nálam is a bohóc (de nem csak ő), aki pont nekem dobta a kalapját…

Vacsorára a SUBMARINE STATION étterembe vittek bennünket, ahol ismerkedtünk a többi testvértelepüléssel: az érmihályfalviakkal, a pozsonypüspökiekkel, a németországiakkal (soha nem fogom megjegyezni, hogy honnan érkeztek)…  A kaja meg? Csúcs. Leírtam, hogy mit ettem: Baconnal tűzdelt csirke steak füstölt sajtmártással, medvetalp burgonyával. Bár vonzott a Retro Nagro pulyka, libamájjal, grillgombával, tejszínes kapormártással, burgonya fánkkal is… A desszertnek nem maradt hely.

Szombat a Kertvárosi Vigasságokkal telt. Program meg volt bőven: Jelenetek Erzsébet királyné életéből, Kolompos együttes, interaktív mesejáték, néptánc és népzenei koncertek, szüreti felvonulás, virslievő verseny, görög táncház, Ferenczy György és a Rackajam koncert, utcabál, kirakodóvásár, népi mesterségek bemutatói, vidámpark, főzőverseny, játszóház… És hát választási kampány van, mindenfelé ismerős képek fogadtak bennünket: Folytassa Kovács Péter! Folytassa Szatmáry Kristóf! Folytassa Kovács Raymund! Én is azt mondom, hogy folytassák, hiszen az elmúlt 4 évben sokat találkoztunk, sok szép élményünk volt együtt, sokat segítettek iskolánknak, Kishegyesnek is. Most is egy busznyi gyerek volt fent a Nagycsaládosok (KINCSE) szervezésében. Mintha itthon lettem volna, mindenhol hegyesi mosolygós gyerkőcökre bukkantam.

És hát kihagyhatatlan számomra a könyvesbolt, ha Magyarországon járok. Most nyugodtan nézelődhettem, válogathattam kedvemre… Régen voltam már ennyire nyugodt, semmi nem tudott kizökkenteni, még Karcsika navigálása sem, pedig 1 órát keringtünk, mert nem találtunk el Kristófékhoz. Szerinte egyenesen kellett menni mindenhol. Meg néha jobbra. De kértünk többször is telefonos segítséget, és nagy röhögések közepette végül meg is érkeztünk. Márk nem is nagyon akart hazaindulni, legszívesebben bebújt volna valamibe, olyan jól érezte magát. És a hazaút sem volt semmi. Írta is egyszál férjem sms-ben, hogy ennyi idő alatt a tengerre leért volna. Hát igen, csak őt nem akadályozta több Auchan, Tesco, útlezárás, kávéivás, McDonald's, meg ilyen fontos dolgok…

Összegeznék: minden tökéletes volt. Az utazás, az útitársak, a társaság, a kaja, a gyerekem viselkedése, a programok, az alvás… Csak holnap hétfő ne lenne.

VÍRUSKA

Csak ez a nátha ne lenne... Esetleg levegőt is kapnék... Meg az orrom sem lenne piros. Meg a szemem sem. Meg a torkom sem. A hajam viszont lehetne vöröses...

TÍZ

Ma pontosan 10 éves, 2 hónapos és 1 napos. Pedig most született. De mégsem, mert már annyi minden történt vele. Olyan nagyfiú lett. Nemrég ért haza fociról, meg ma még az angol is szerepelt különprogramként. A néptáncot is szereti, köszönve ezt a „nagy” barátainak.

Születésekor rendesen viselkedett, három óra alatt lerendeztük a kibújását. Szopizott is egy éven keresztül, bár anyukám szerint sovány kiskölök volt, szerintem meg a normális kategóriába esett. Nem szólalt meg időnap előtt, menni sem kezdett el 8 hónaposan, a fogai is a korának megfelelően növekedtek. Bár az óvodában már gondolkodtam, hogy kire ütött ez a gyerek… Csak sírt, csak sírt, meg sírt. Az első fellépésére (ő lett volna a Sün Balázs) megérkeztünk felszerelkezve nagymamákkal, fényképezőgéppel, kamerával. Hát volt mit nézni. Az ajtóból. Ugyanis csak addig volt hajlandó bemenni. Nem maradt más hátra, akkor onnan néztük-hallgattuk végig, hogy egy csoporttársa elmondja az ő szövegét. Készültünk farsangra, maszkabálra, felvonulásra, de azután csak a készülődés maradt, a fellépés meg kimaradt. Végigültem pár évig a fociedzéseit, a néptáncát… És azután az iskolában minden megváltozott. Már nem igényelte a jelenlétem. Tudom, nincs könnyű helyzetben egy igazgató fia, hiszen az osztálytársainak is be kell bizonyítania, hogy ő nem besúgó, nem stréber, nem azért kap ötöst, mert az anyukája is ott dolgozik, hanem mert tanult, meg ő is ugyanolyan csintalan kölök, akinek egyes is becsúszhat… És őt is el kell vinni az igazgatóhoz egy „fejmosásra”. Néha belegondolok, hogy milyen rendes gyerekem van, olyan aranyos, segítőkész, megértő. Néha meg nem ismerek rá. Kifordul önmagából. (Szoktam is mondani, hogy a kinézése tiszta apja, csak azt az „áldott jó” természetét örökölte tőlem…) De az enyém. Minden körülmények között. Ez a feltétlen anyai szeretet. És most kaptam tőle egy pusszancsot, egy szeretlek anyát, meg egy kis hízelgés is belefért. Meg kell becsülnöm ezeket a pillanatokat, mert ki tudja, meddig tartanak… Jó vele. Nagyon jó. És szeretem. Nagyon szeretem. 

CÍM NÉLKÜL

Hülye vagyok. Igaza van a Gyurinak. A mai Magyar Szóban megjelent egy cikk, Hülyéket az MNT-be?!  címmel. 1. Először hirtelen felindulásból válaszolni akartam. 2. Azután mégsem. 3. Azután mégis. Hogy miért döntöttem a harmadik megoldás mellett? Rólam szól a cikk? Nem. Vagy mégis? Hát mert ki kellett töltenem az MNT-be (pont ma van a határidő!) a CV-met. És ilyeneket kellene írni bele, hogy konferenciarészvétel, kutatási tapasztalat meg publikációk… Nálam meg ezekkel nem lehet Krivaját rekeszteni. Csak egy sima mezei magyartanárnő vagyok, aki most jelen pillanatban igazgat is. Igaz voltam kismillió továbbképzésen, meg tanítottam, versenyre vittem, fölvételiztettem jópár gyerkőcöt, ápoltam a lelkivilágukat, sokszor anyjuk helyett is anyjuk voltam, kirándultunk, harcoltunk, veszekedtünk, örültünk együtt, sírtunk… Együttműködtünk, dacoltunk, kamaszodtunk, magyaráztuk a bizonyítványunkat… Közben voltam még feleség, anya, gyerek, háziasszony, karrierista nő, érzékeny lélek, minden, ami belefér… Mindenféle szervezésben részt vettem, voltam médiafelelős csajszi a gazdag házból a Dombos Festen, házigazda a Durindón és Gyöngyösbokrétán, a Csépe-napokon, ápoltam a kapcsolatokat a testvértelepülésekkel, fejlesztettem, újítottam a Tantestülettel együtt az iskolát, igyekeztünk gyerekbarát környezetet teremteni az oktatáshoz, éjszaka pályázatokat írtunk-írunk, szabadidőmben főszerkesztem a Szó-Beszédet, meg agyalunk folyamatosan, hogy mit és hogy lehetne... Mert van egy jó kis csapat körülöttem... Nem szereztem doktorátust, nem is érdekel, bár voltak ilyen ambícióim, és sosem lehet tudni… Írtam is, de nem komoly, irodalmi méltatásokat, publikációkat, csak egyszerűen azt, ami a lelkemet nyomta, vagy éppen boldoggá tette… És még reggel, amikor a cikket olvastam, nem éreztem magam sem tökhülyének, sem eznek, sem pártkatonának… De most, miután nem tudok mit írni a konferenciákhoz, a kutatási tapasztalatokról, meg a publikációim jegyzékét sem tudom közölni… De én akkor is örülök, hogy az MNT Közoktatási Bizottságnak a tagja vagyok. Megtiszteltetés, hogy engem is beválasztottak. Valamiért biztosan. Talán a hülyeségeimért??? 

AJÁNDÉK

Egész nap bolondokháza. Azután kellemes este kellemes emberekkel. Eredetileg a nyaralásunkat beszéltük volna meg, de azután mindenről szó van, csak arról nem. Pizza házhoz érkezett, gondtalan, csak úgy focinézés, csevegés... Jól érzem magam... Kellenek az ilyen pillanatok. 

Hétfő

133 km csalódás. No, meg kaptam egy szívhez szóló sms-t, ami a lelkiismeretem is megszólaltatta...

CSODA

Örkény város polgárai Lustákné Aradi Erzsébet és Lusták István kezdeményezésére pénzgyűjtésbe fogtak. A pénzt a hegyesi iskolának ajándékozták. Ebből lettek fehér tábláink, tantermet újítottunk fel, jó helyre került a pénz. És még maradt 1000 euró. Egy bizottság alakult, megkérdeztem a kollégákat, a Nagycsaládosok elnökét, hogy kinek adjuk a pénzt. Nehéz döntés, mert nagyon sok rászoruló van felénk. Sokuknak kell a segítség. 10 család kapott iskolakezdésre 100-100 eurót. Egy esetben pedig egy kisfiú kézműtétjére szánjuk a pénzt. Tegnap este Lusták István Hegyesen járt. Már évek óta focitornát szerveznek, ahol Magyarországról az isaszegiek, a békésszentandrásiak, az örkényiek, Szlovákiából az udvardiak képviseltetik magukat polgármesterestől. Nem profi sportolókról van, öregfiúk mutatják meg, hogy tudnak még ők is újat mutatni a pályán. És nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. És az esti eredményhirdetés előtt adta át Pisti a gyerekeknek az ajándékot. Szerintem jó helyre kerül a pénz. Köszönet érte, a nevükben is.

Azért azt el kell mondani, hogy Hegyes nyert… Meg legjobb kapusunk is nekünk van. Legtöbb gólt az udvardiak lőttek, a legszebb játékos – az egyetlen nő – isaszegi lett, a legjobb játékos pedig egy békkésszentandrási képviselő.

És még egy szép történet.  Ott volt egy anyuka is 2 iskolás fiúval, meg egy picurkával. Odajött hozzám egy udvardi jóember. És elmondta, hogy szeretne megismerkedni a családdal, mert nagyapjának a vezetéknevén kívül 2 neve volt. A vezetéknevük egyezik, a neve pedig a két fiú neve volt. Nagyon szerette a nagyapját, sokat tanult tőle. És most ő is szeretne segíteni. Anyukával megismerkedtek. Elővette a pénztárcáját, és adott. És sírt mindenki. Vannak még csodák. Pici, apró csodák, amelyeket becsempészhetünk a mindennapokba. Nem kell hozzá varázspálca, nem kell hozzá varázsköpönyeg, sem hétmérföldes csizma. Meg hókusz-pókusz sem. Csak úgy jön.

 

A NAP

Kineveztek a Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottságába. Az első gyűlésen nem voltam jelen (akkor ismerkedtem a zombori nagyfőnökkel), ma viszont megjelentem. Együtt mentünk a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökével. Legalább valakit ismertem. Őt sem nagyon, de ahogy elnézem, sűrűn-sűrűn utazgatunk majd együtt. Lesz idő az ismerkedésre. És megállapítottuk, hogy tetszik nekünk ez az egész. A Bizottság 18 tagból áll, jófejek, mindenkinek az a célja, hogy javítson az oktatásügy helyzetén. A mai maratoni gyűlésen (bár azt mondták, hogy gyorsan fejeztünk) sok okos dologról beszélgettünk, döntöttünk. Iskolaigazgatók kinevezése, véleményezése, iskolaszéki tagok kinevezése, 15 főnél kisebb létszámú tagozatok megnyitására vonatkozó kérelmek elbírálása… Az MNT-nek véleménynyilvánítási joga van az igazgatókról azon iskolák esetében, ahol kevesebb, mint 50%-ban folyik magyar nyelven a tanítás. És előzetes jóváhagyási joga van az igazgatókról azokban az iskolákban, ahol többségben magyar nyelven tanulnak a diákok.

A tankönyvek nem megjelenése a legnagyobb gond. Szegény nyolcadikosok, aki érettségi előtt állnak, nem igazán kaptak tankönyvet. Szerb nyelven sem jelentek még meg, a magyarról meg ne is beszéljünk… Elég nagy gond, hogy nincsenek. De igyekszünk tenni az ügy érdekében… Majd kiderül… És amik vannak, abban is lehet hibát találni. Érettségi a tervezett 4 tantárgy helyett „csak” matematikából és anyanyelvből lesz. És még ezt sem tudni, hogy hogy néz ki. Szerintem fölösleges bohóckodás az egész, semmi értelme nincs, a 20 pontból eddig 1 kellett. Hogy mennyi kell az idén, az még rejtély.

Azután szó volt a szerb mint nem anyanyelv kérdéséről is. Botrányos, hogy akár Hegyesen is mennyire nem beszélik a felnőttek a nyelvet. A gyerekek meg pláne nem. Szörnyű a tanterv, a tankönyv, nem is lehet belőle tanítani. Tanulni sem igen. Elkészült egy tanterv tervezet, hogy legyen két típusú könyv: A és B változat. Attól függően, hogy ki hogy beszéli a nyelvet. Mert nem mindegy, hogy ki milyen környezetben él, mennyit hallja, használja a szerbet. És nem sok országban van ilyen: a gyereknek 4 nyelvet kell tanulnia a 8 év alatt. Kötelező a magyar, a szerb, az angol, és még ráadásként a német. De az is jó kérdés, hogy a nyolcadik osztály befejezése után, melyiket beszélik a legjobban…

A reggelem különben vidáman indult az eső ellenére. Szakmai megbeszélés kávé mellett kedves emberekkel. Ment minden, mint a karikacsapás. Jó kis csapatmunka volt az egész mai napom. Köszönet érte. Nálam sütött a Nap.

Bizalom

Ma elérzékenyültem. Pedig ritkán szoktam. Beadtam újra az igazgatói munkahelyre a pályázatot. A Tantestület ma szavazott. Eljött a törött bokájú kolléganő, eljött a szülési szabadságon lévő tanító néni, eljöttek azok is, akiknek ma nem is volt órájuk... És senki nem tartózkodott. És senki nem szavazott ellenem. Pedig nem vagyok ennyire jó...  100%-os támogatottság. Nem semmi. 

És ma az egyik kedves ismerősöm, aki néha anyukám helyett is helyretesz, azt mondta, hogy hallgassam meg a következő számot. Ismerem a verset. Ismerem az együttest. Értettem az üzenetet is. 

Hármasikrek: Mia, Mila, Jelena

Kedves vendégeink érkeztek délelőtt a suliba. Kolléganőnk, Jasna tanító néni úgy gondolta, elérkezett az idő, hogy megmutassa lányainak, hol is dolgozik majd novembertől az anyukájuk. Lejár ugyanis a szülési szabadsága. Nem kis meglepetést okozott annak idején, amikor bejelentette, hogy beszerelmesedett a jogászunkba. Nem mintha nem vettük volna észre a dolgot… Hát ahhoz meg milyen képet vágtunk, amikor elárulta, hogy várandós. Majd fokozta: ikreket hord a szíve alatt. És erre is rátett még egy lapáttal: hármasikrekkel… Végigizgultuk a terhességét, hiszen alig 45 kg-osan (33 évesen) nem sok jót jósoltak neki az orvosok, felkészítették, nem biztos, hogy ki tudja hordani a piciket… De ő a kezdetektől fogva bízott mindenben… És igaza volt. Megérkezett Mia, Mila és Jelena. És lassan a második szülinapjukat ünnepelhetik. Meg nem mondom, hogy melyik melyik… Bár délelőtt még határozottan tudtam. Eredetileg az egypetéjűeknek szerettek volna hasonló nevet adni a szülők, de azután valahogy a kórházban Jelena lett az egyikük... Ja, és úgy sokkal érdekesebb volt a játék, amikor még mindhármójuk fején kendő volt... Minden tiszteletem Jasnáé. Nem könnyű az élete. Nincs három keze, és persze a lányok mindent egyszerre akarnak… Az irodámban is pillanatok alatt megtaláltak minden olyan dolgot, ami gyerek kezébe nem való… A tündérfalatok nagy sikert arattak különben a gyerekek körében is, és a tanító nénik is csak álltak, és néztek… Nem szaladgálnak felénk napi szinten hármasikrek…

(Photo by ccs)

A teve fohásza

Hogy hogyse, megjelent egy nagy rakás alma a garázsban. Ehhez nem kell egyetemet végezni – mondaná az Apukám -, hogy rájöjjön az ember lánya, hogy honnan érkezett, és ki hozta. A kertünkből származik. És az Apukám szedte össze. És célzottan úgy tette be a garázsba, hogy mindenféleképp észrevegyem. Hasra azért nem estem bennük. Levelet sem tett rá, hogy esetleg örülne, ha ennék is belőle. Tudja, hogy tudom. Rejtett pedagógiai érzékkel rájöttek a szüleim, hogy nálam parancsolással, tiltással nem érnek el semmit. Vagyis csak ellenállásba ütköznek, meg dacba. (Hogy ne soroljak példákat…) Én egy ilyen csakazértis gyerek vagyok. Szóval csak úgy odatette az almahegyet az Apukám. Én meg tudom, mi a szándéka. Tudom, hogy tudja. Félszavakból értjük egymást. Pillantásból is. És tudom a gyümölcs hatását is. Meg az egészséges étkezésről is hallottam már. Meg tudom, hogy idegeskednek, hogy mikor, mennyit, miért eszek vagy nem eszek. Meg a kávé, meg a cigi. És most legalább 100 alma mosolyog rám. Én meg rájuk kacsintottam. Ismerkedünk. Hagyom őket még élni egy kicsit, ma egészségem és - ahogy egyik kolléganőm mondaná (aki megeszi mindig a csokimat) – a boldogsághormonjaim érdekében Nutellát ettem uzsonnára. A holnapi vacsora lesz az alma1.

 

A teve fohászát mindig is szerettem. A gyerekek is imádták, amikor még tanítottam. Igaz, hogy nem tananyag, de pénteken, utolsó órán felüdülés volt vele foglalkozni… És az Alma együttesnek is tetszik a fohász...

Hétfőn...

Újabb kedvencem van! Király!

JÓSÁG

A templomba ma sok gyerek iskolatáskával érkezett. Szeptember első vasárnapján már szokásosan az Atya az oltár elé helyezett táskákat a szentmise végén megszentelte. Jó tanulást, kitartást kívánva a gyerekeknek. Elmondta, hogy 60-ik születésnapjára szebb ajándékot nem is kaphatott volna, mint az Ébredés/Ébredjünk? (nem értettem a nevét) együttes énekeit. Szerintem mindenki jól érezte magát. Kicsit érdekes volt a dob, gitár a hegyesi templomban (máshol nem lepődtem volna meg), de jó volt…

A jóságról jutott eszembe a kocséri polgármester. Név szerint Bodnár András. Felajánlotta diákjainknak, hogy nagyon kedvezményesen nyaralhatnak a kocséri gyerekekkel együtt Balatonszárszón. Mi ki is használtuk a lehetőséget, meghirdettük a nyaralást, és 12 gyerek, két tanító nénivel felejthetetlen napokat töltött Magyarországon. Volt ott fürdés, hajókázás, bátorságpróba, ismerkedés, rengeteg játékos foglalkozás, kirándulás, szerelem… Ahogy illik. Diplomák (és élmények) sorozatával érkeztek haza, a legbüszkébbek a Legízesebb beszédért kapott emléklapjukra. Különben Kocsér hivatalosan Bácsfeketehegy testvértelepülése, de onnan nem voltak vállalkozó szelleműek a nyaralásra. Szerencsénkre. Nem is tudjuk elégszer megköszönni a jóságukat. A kocséri nevelőknek, a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, a diákok szüleinek, akik mindent megtették azért, hogy a hegyesi kis csapat semmiben sem szenvedjen hiányt. És a gyerekek már kérdezték: ugye, nem volt ránk panasz? Jövőre is mehetünk?

Köszönet!

Munkaszombat

Első munkaszombatunk az idei tanévben. Minisztériumi rendelet. És munkaszombat még szeptember 18-a, január 29-e, február 19-e, május 7-e és 28-a, június 11-e. Ha én lennék a nagyfőnök, akkor egy héttel tovább járnánk inkább iskolába, nem itt szombatoznánk… De hát engem nem kérdeznek. Meg elképzeltem, hogy az utolsó tanítási napon – szombaton – micsoda felelések lesznek… Főleg a délutáni váltásban… Erről ennyit. Viszont van őszi szünet (október 29. – november 2.), téli (december 24. – január 14.) meg tavaszi (április 22. – május 3.), és a leghosszabb, a nyári szünet. A nyolcadikosok május 30-án fejeznek, ballagni meg június 3-án fognak. Ez a mostani terv. Ha nem jön közbe valamilyen vírus. Olvastam már az új szuperbaktériumról. Ki tudja, merre kószál majd az iskolaév alatt…

Délután meg tortát sütöttem. És amikor kész lett, azon gondolkodtam, hogy én miért nem tudok szép kalácsot készíteni. Megint ronda, de finom a végeredmény. Amikor a boltba egy „bombica” rumot vásároltam, többen megnézték a kosaramban. Láttam a tekintetekből, hogy mit gondolnak.

Szóval a recept a következő (saját kreáció): 7 tojás (ennyi volt a házban) fehérjét felvertem 1 vaníliás cukorral, meg két kanál cukorral (Márk stílusosan a feje fölé is rakta, hogy jó-e már. Nem kellett hajat mosnia. Jó volt.) A tojássárgákat szintén két kanál cukorral kevertem habosra (nagymamám mindig azt mondta, hogy addig kell keverni, még fokhagymaszagú nem lesz – bár bevallom, sosem éreztem még), pörköltem közben 20 deka mogyorót, ezt ledaráltam, a sárgájához kevertem felét, és még 4 kanál lisztet is hozzátettem. Mivel ezt így túl sűrűnek találtam, egy fél deci víz is került bele. Ja, meg 1 sütőpor. Sütőpapír a formába, lerni 180 fokra már előre melegítve, és 20 perc alatt tökéletesre is sült. Félbevágtam. Az aljára a következőt öntöttem: fél deci rumot fél deci vízzel és 4 kanál Nesquick kakaóporral felforraltam. Mindezt csak azért, mert a család feje nem szereti a száraz dolgokat. Biztos, ami biztos alapon, megkentem még Nutellával is. Egy vaníliás puding (megfőzve persze) került a Nutella tetejére. Majd jött a felvert tejszínhab, ebbe belekevertem a megmaradt pörköltmogyorót. Gondoltam, jöhet már a piskóta másik fele. Megint egy kis Nutella, majd a tejszínhabos mixem. És a végén csúnyának találtam. 6 kanál cukorból pörköltcukrot gyártottam, ezt mintákba foglaltam. Érthető ez? És ez lett belőle: 

Örökség és álom

Ma gyerekkorom nagyon sok szép pillanata felelevenedett. Délutáni kirándulásra hívtam anyut és aput. Több okból kifolyólag. Apunak az autója is kellett (az enyém nem bírta volna a határbeli kátyúkat), anyut sem hagytam ki, mégiscsak az ő örökségéről van szó, meg pár órát együtt tölthettünk, ott, ahol már 20 éve nem jártam. A Kaszállóban. A „Kisgunyhónál”. Tökéletes idő volt a határjárásra. Nem mondom, hogy annak idején hetente kint voltunk családostól, kamaszként meg már baráti társasággal, de a friss levegő, a rostélyos, a bográcsos illata most is az orromban van, a május elsejék hangulata felejthetetlen. És mintha ma lett volna, ahogy a meggyfákon mászkáltunk Öcsikével, ahogy szedtük a borsót, ahogy több szilva került a hasunkba, mint a vödörbe… És ott áll a kút is, aminek a közelébe sem mehettünk, mert annyira mély, de titokban mégis dobáltuk bele a köveket. Ott vannak a padkák, melyeken annyit játszottunk. Ott van a rókalyuk, melyben egy rókacsalád tanyázott több éven keresztül. Ott van a diófa, melyen hinta lógott valaha, és olyan jó Tarzános ugrásokat lehetett kipróbálni. Ott van a mogyorófa, melyen egy szem mogyorót ma is láttam. Igaz, hogy mindent benőtt a gaz, de még a focikapunak használt fadarabok is a helyükön maradtak. Nyakig ér a fű, amit nagyapám rendszeresen kaszált, tiszta bogáncs lett mindenünk... Mintha marasztaltak volna... Nincs már a Kisgunyhó, ahol dédnagymamám testvére lakott. Helyette egy téglaépületecske áll, melynek lelopták az ajtaját, a csatornáját, kiverték az ablaküvegét, falát teleírták szerelmes szöveggel az arrajárók… (Nekem pl. eszembe sem jutna krétával kimenni a határba…) Van egy kis használható földterület is, amit szüleim már évek óta bérbe adnak. Végén a Krivaja folydogál. Anyuék már párszor elhatározták, hogy eladják, de valamiért, amit ma sem értek, miért, mindig meggyőztem őket, hogy ne tegyék. Jó megérzés volt, jó döntésem volt. A szomszédos parcella új tulajdonosa már kezdett rendet tenni birtokán, épp nagy surjairtás volt ottlétünkkor. A másik felén, a völgykatlanban gyönyörű virágok, őzike szökkenése, nyulacska, madárcsicsergés… Idilli környezet. Álom.  

Türelem

A türelmet gyakorolni kell. Vannak olyan emberek, akik nem tudják kimutatni, hogy szeretnek valakit. Nem tudják kimutatni, hogy szeretik a gyereküket, szeretik a párjukat, szeretik a barátaikat, a munkatársaikat, az embereket, saját magukat. Vannak emberek, akiknek ez nagyon jól megy. Lehet, hogy a génjeikben van, lehet, hogy mások hozzák ki belőlük, de az is lehet, hogy nem őszinte ez a szeretet, de jól csinálják. Voltam már én is olyan helyzetben, hogy olyanok segítettek, akikről rémálmomban sem gondoltam volna. Akikre meg számítottam, felém sem szagoltak. Mára már azért letisztult a kép. Tudom, kinek vagyok fontos, tudom, nekem ki a fontos. Tudom, hogy ki szeret, hogy én kit szeretek. Ki az, akit elfogadok, ki az, aki elfogad feltételek nélkül. És ez így van jól. Megszámlálhatatlanul sok út van. Közöttük bújnak meg a zsákutcák is. Van olyan is, hogy az ember lánya rossz sarkon fordul be, de ki is lehet fordulni, meg ott is lehet maradni. Egyéni döntés.  És attól, hogy valakinek a szíve darabokra törik, a világ megy tovább. Nem áll meg, hogy a szilánkdarabok egésszé álljonak össze. És ez is így van jól.  Mindennek eljön az ideje - mondják a régi öregek. A türelmet gyakorolni kell.

ISKOLA? ISKOLA. KI A CSUDA JÁR ODA?

Vége a nyárnak. Ezt nem csak onnan szűrtem le, hogy egész nap esett az eső, hanem hogy becsöngettek. Az elsősöknek még tegnap, a többieknek ma…

Az esti elsősök fogadásra írtam szöveget, kolléganőm lefordította szerbre is. Azután ma megkérdezte, hogy minek is? Mert nem azt mondtam. A miniszter bácsi nagyon bőkezű volt az idén, ingyen tankönyveket osztogatott az elsősöknek és a másodikosoknak is. A polgármester bácsi is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget, ő is hozott ajándékot. A sulitól számológépet kaptak, a Vöröskereszttől sárga kendőt. Mind a 64-en. Három magyar első tagozatunk van és egy szerb is 6 gyerekkel. Reggelre már szaporodtunk: érkezett egy újabb magyar és egy szerb kisdiák is.

Vannak kedvenc anyukáim. Ilyen a ma reggel fél nyolcasi. Jött kicsi csemetéjével. Csak azt nem tudta a drága, hogy hanyadikos a gyereke. Azt besaccoltuk, hogy alsós. Tettünk fel keresztkérdéseket: járt már iskolába? Mikor született? Úgy körülbelül hány éves? Esetleg bizonyítványt kapott már? Azután kinyomoztunk mindent. És elsőbe indult a kicsi csillag.

De pár gyerkőc nyomára viszont nem sikerült még rábukkannunk. Szüleik úgy változtatják a mobilszámaikat, hogy a titkosszolgálatnak is fejtörést okoznának vele… De nem adjuk fel! Megtaláljuk őket, és igenis tudást öntünk csemetéik fejébe…

Izgalmas nap volt a mai különben. Érkeztek az új kollégák, volt, aki nyugdíjba ment, érkeztek az új kiskatonák, távoztak a régiek, nyüzsgés mindenfelé… Tankönyvosztás, kérdésözön, válaszözön, ordibálós apuka, szervezések sorozata… Tanító nénik, osztályfőnökök ismerkedtek az új-régi kisdiákokkal, nyári élmények mesélése mindenfelé… Még Szerbia zászlót is sikerült szerezni az iskolára, a régi már cafatokban lógott…

Szóval, ha belegondolok az elvembe, hogy ahogy kezdődik a hétfő, olyan lesz az egész hét, és ezt átfordítom arra, hogy ahogy kezdődik az iskolaév, olyan lesz az egész iskolaév, akkor én boldog leszek, munka lesz bőven, és mosolygás is… Úgy legyen.