Szeretném, ha megmaradna valahol
feljegyezve, hogy már régóta nem aludtam ennyire jót, mint ma délután. Az az
érzés, hogy minden rendben volt a suliban, hogy a tanfelügyelő mindent rendben
talált, elég volt hozzá. Félretettem az össz problémát. És csak aludtam, és
csak szép dolgokat álmodtam.
Más. Holnaptól életbe lép a dohányzási tilalom, az oktatásügyi intézményekben nem lehet kijelölt hely sem a bagósoknak. A törvény értelmében még hamutálca sem lehet a suliban. A büntetések meg horrorisztikusak. Megoldás nincs. Ez van. De remélem, nem "pitbull hangulat" lesz a tanárok körében...
Ezt a – tőlem szokatlan – címet csak azért adtam ennek a bejegyzésnek, mert ma legalább kétezerszer írtam különböző papírok alá a nevem. (Minden hivatalos dokumentumot fénymásolni kellett, jegyzőkönyveket, naplókat, a dolgozók személyes aktáit... Erre kellett a 2000 aláírás, meg a 2000 pecsét...)
Nem volt könnyű napom, reggel fél nyolctól este fél tizenegyig bent voltam az iskolában, Szülői Tanácson, Iskolaszéken vettem részt, dohányzás elleni rendeleteket hoztam, könyvszállítmányokat intéztem, iskolanapot szerveztem, wc-falra firkáló gyerekeket utasítottam rendre, születésnapokra gratuláltam, próbáltam kedvesen mosolyogni minden vendégünkre, és mindeközben ezer papírt néztem át, naplókat lapozgattam, iratokat rendezgettem, hogy holnapra minden rendben legyen. Inspekció érkezik ugyanis hozzánk, nem is akármilyen, és én tényleg szeretném, ha úgy távoznának tőlünk, hogy mindent a legnagyobb rendben találnak, úgy távoznának, mint egy példás iskolából, melyre az összes dolgozója büszke lehet.
És azt is el kell mondanom, nem könnyű a dolgunk, hogy ez így legyen, hogy a munkánk valamennyire is közelítsen a tökéleteshez. Nem könnyű az enyém, hogy minden rendben menjen, de ugyanúgy nem könnyű a többieké sem. Mindannyiuknak, a tanítóknak, a pedagógusnak, a pszichológusnak, a könyvtárosnőnek, a jogásznak, a könyvelőnek, a pedagógiai asszisztensnek, a mester bácsinak, a takarítőnőknek, a civil katonáknak, Mindenkinek hozzá kell tenni magából a legtöbbet és a legjobbat, hogy az iskolában zökkenőmentesen menjen az élet.
Miközben ezeket a sorokat írom, már holnap lett. Nem tudom, hogyan lesz ma. Úgy érzem, ami tőlem tellett, megtettem. Remélem, minden rendben lesz, és a nap végére mindannyian elégedetten, mosolygva dőlünk hátra, büszkén az iskolánkra. Mindenesetre én, Molnár Márta, köszönöm mindenkinek.
