ELSŐ HELY!

Kis focistám első kupája!

"KINEK SZÍVE MERRE VEZET"

„KINEK SZÍVE MERRE VEZET” -  Művészetek határok nélkül 

Az alapításának 15. évfordulóját ünneplő Égtájak Iroda évnyitó gálaestjére kaptunk meghívót. Időpont: 2010. március 22. hétfő – 19.00 óra. Helyszín: Budapest, Vígszínház. Egy autóbusznyian fel is kerekedtünk a magyar fővárosba. A falunap után kellett egy kis kikapcsolódás. A Vígszínház ajtajában egy sorompó fogadott bennünket. Ez választ el bennünket valójában az anyaországtól. Hatalmas tömeg mindenfelé, és a tömegbe táncosok vegyültek. Káosz. Kezdődött a műsor. Bennünket, vajdaságiakat nem köszöntöttek. Sz.rul esett. Meg gondolom a felvidékieknek is, mert ők is kimaradtak a sorból. Apró kis baki, de valahogy én személy szerint úgy éreztem, hogy szerveztek egy estet, meghívták a külhoni magyarokat, sokat dolgoztak, próbáltak, de mintha annyira nem lennénk azért fontosak... Vagy csak hölgy nem jegyezte meg, hogy kik is érkeznek. Néha azért a műsorvezetőnek nem árt a leírt szöveget a kezében tartani...

A műsorban a népi motívumok keveredtek a modern dolgokkal, láthattuk, hogy népviseletben is lehet ír táncot járni, tájszólásban is el lehet mondani Lázár Ervin meséjét (Kovács Frigyes előadásában), néptáncosok között is  a slágerparódia vastapsot kap. És még Markó Béla szavalata is belefért. Több mint 8o táncos mutatkozott be a Kárpát-medencéből: Vajdaságból, Horvátországból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Muravidékről. Nekem tetszett a 20 tagú  Egyesített Kárpát-medencei nagyzenekar, piszkosul jól játszottak.  

Kifelé menet meg volt minden, mi szem-szájnak ingere: tepertős pogácsa, hús hússal, kalácsok, bor, pálinka, pálinkás bor, boros pálinka... Meg még emlékbe „elkaptuk” a boroskancsót  is poharastól...

Más: de rossz volt ma egy órával kevesebbet aludni... 

DÍSZPOLGÁROK

      Megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik díszpolgárról én írhattam a szöveget. Kollár Ilonka nénit tényleg tisztelem, szeretem, mert mindig mindenkinek segített. Egy jó ember, egy jó asszony, aki megérdemelte a díszpolgári címet. Ezt írtam a méltatásban: 

         A népművészet szépsége gyönyörködteti a szemet és a lelket...

     Ebben a hagyományait vesztő világunkban képes visszaterelni a figyelmünket és szeretetünket a múlt becsüléséhez, és ősi, tiszta szépségeihez. Megadja az alkotás örömét, elűzi az unalmat. Kollár  Ilona népművész, népi hagyományőrző, felsőfokú népi hímző és szakkörvezető. Munkáját a szakma is elismerte: Háromszor érdemelte ki a népművészet nagymesteri díját, rengeteg dicsérő oklevél, köszönőlevél díszíti lakását. De kapott Októberi-díjat, a helyi közösségtől emlékplakettet. Ő az, aki nem engedte, hogy a magány eluralkodjon rajta, aki szereti az életet, aki a rossz emlékeket az út szélén hagyja, aki tele van erővel, akivel úgy kell időpontot egyeztetni, mert annyi dolga van még az életben, most épp a gyerekekkel készül tojást festeni húsvétra, aki tele van célokkal, aki olyan dolgokat csinál, amit szeret, ami boldoggá teszi, és ahogy érzi magát, olyannak látjuk mi is, aki viccesen azt mondja, hogy permutálva 27 éves.

     Már fiatal korától kezdve aktív résztvevője a hegyesi közéletnek, a községi női szervezet elnöke volt,  a községi képviselő testületben dolgozott 1951-1988-ig, de nyugdíjas korában is vállalta a HK képviselő testületének elnöki posztját.

     Lehetetlenség lenne felsorolni, hogy mi mindent tett Kishegyesért, a hegyesi emberekért, a civil szervezetekért, az intézményekért. Ahol segíteni kell, ahol szükség van szakértelmére, mindig számíthatunk rá.  Minden hegyesi rendezvényen jelen van.  Aktív tagja a Női Fórumnak. Soha nem mond nemet a felkérésre. Ha kell, továbbképzésen vesz részt, ha kell, lángost süt a Dombos Festen, kemencés finomságokkal kínálja a vendégeket, lakodalmas kalácsokat készít, egyedülálló embereket, betegeket látogat, a multietnikai karavánon a nemzetek konyháját mutatta be, de kürtős és mézeskalácsa is híressé vált.

     Nem tucatterméket ad az idelátogatóknak,  hanem egyedi alkotást, amibe belefoglalja lelke egy részét is. A Gyöngyösbokrétán és Durindón fellépők Kollár Ilona népviseletbe öltöztetett rongybabáját vihették haza emlékül. Zászlót hímzett az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a településnek, Rozi babája nagy sikert aratott az Újvidéki Vásáron. Határokon innen és túl is ismerik a nevét, munkásságát. A csuhélevél életre kel keze nyomán egy húsvéti nyuszi, betlehem, vagy akár egy rőzsehordó, vajköpülő asszony képében. Tudását megosztja másokkal is, gyerekekkel és felnőttekkel is egyaránt, átadja a tojásfestés, írás, hímzés, karcolás rejtelmeit, a batikolás, nemezelés fortélyait, otthonosan mozog a szövés, kosárfonás, gyöngyfűzés terén is.

     Külön figyelmet érdemelnek kézimunkái. A kishegyesi kézimunkacsoportnak 1955-től tagja, ma már vezetője is. Kiállításokra járnak, kiállításokat szerveznek, a MIRK-en mindig elismeréssel szólnak szőtteseikről, csipkéikről, hímzéseikről.  Az iskola Galériáját a Nagyanyáink hagyatéka című kiállítással avatták fel, amely Kishegyes tárgyi kultúrájának  egy töredéknyi bemutatója volt - Kollár Ilona és Fürsztner Etelka gyűjtésében.

     Mindannyiunk Banyi nénije imád sétálni, utazni, táborozni, örök fiatalságáról tanúskodik, hogy fogékony az újra, követi a modern kor szellemét. Megtalálhatjuk a világhálón, ismerősként üdvözölhetjük az iwiw-en, a facebook-on. Rátalálhatnak az eszperantó táborban részt vevők, a Kátai-tanyára látogató kisdiákok, mindazok, akikkel határtalan türelemmel, kedvesen foglalkozott. És azok is, akiket annak idején ő "adott össze", mert 8 évig anyakönyvvezetőként ő indította útra az ifjú házasokat. 

     Kosárral a kezében mindenkihez van pár kedves szava. Mesél gyerekeiről, 4 unokájáról, utazásairól. Állandóan mosolyog, viccelődik. És abban a kosárban legtöbbször lapul valami ajándék. Ahogy ő vallja, inkább elajándékozza az alkotásait.  Húsvét és karácsony táján a hegyesi intézmények asztalára mindig jut egy-két hímes tojás, pár mézeskalácssütemény, angyalka, csuhébaba.   

     Drága Ilonka néni! Maradjon meg továbbra is ilyennek, munkában, örömben, alkotásban gazdag nyugdíjas éveket kívánunk! 

        Dr. Szőke Anna az óvónénim volt. Sok mindent köszönhetek neki is. Róla Krekity Olga írt méltatást. Majd megjelenik a Szó-Beszédben, a helyi lapunkban.

Photo by Burján Anikó

FALUNAP

Ami kimaradt az elmúlt napokban:

Falunapot ünnepeltünk. Igaz,  nem volt egy kerek évforduló: Kishegyes újratelepítésének 241. évfordulója alkalmából szerveztünk programokat. Igen, szerveztünk, többes számban, mert egy jó kis csapat része voltam én is. Sok ember munkájára volt szükség. És azt hiszem - szerényen, nem vallottunk most sem szégyent. Megmozdult a falu ismét, készültünk rendesen. A könyvtárban (március 18.) stílusosan könyvbemutató volt, Harkai Vass Éva: Sárszegtől délre kötetét Gerold László mutatta be, és beszélgetett is a szerzővel. Hangulatos kis este volt. Pénteken (március 19-én) már délelőtt érkeztek a békésszentandrási vendégek. És a gyerekek nagy örömére a vendéggyerekek is. Ez már évtizedek óta működik. Jönnek ők, megyünk mi. Nem maradtak ki a pestiek se, a XVI. kerülettel két éve tartjuk a kapcsolatot. Köszönve ezt Rúzsa Magdinak, aki ott kapott lakást. Nem érkeztek üres kézzel. Sosem érkeznek. Az alpolgármester elmondta, hogy ők „kistestvérként” néznek ránk, segítenek, ahol tudnak. Most is hoztak 2 laptopot, térképeket, könyveket a gyerekeknek. Meg kapunk pénzt is, és a nyáron meg újra elvisznek egy autóbusznyi gyereket Magyarországra. Jó, hogy vannak még jó emberek. Tényleg sokan eleget tettek a meghívásnak, itt voltak a békésszentandrási barátaink, az önkormányzat, az iskola képviselői, az örkényiek, a környező települések küldöttségei, a nagykövetségről, a politikai életből emberek, Kishegyest szeretők a határon túlról és innen. Az isaszegiek sajnos lemaradtak, mivel későn jutott eszükbe, hogy Szerbia nem Európai Uniós-tag, meg hogy útlevél is kellene hozzánk... Ez van. Ezt kell szeretni. Vagy utálni.

Az ünnepi műsor 2 részből állt. Szép volt. Meg hosszú is. (Főleg végigállni.... Mert jó házigazdaként, szervezőként hagytunk ülni mindenkit... És hát teltház volt!)

Először is 2 új díszpolgárunk lett. Tavaly dr. Matisa László és Németh István író részesült először e megtisztelő címben. Idén pedig dr. Szőke Anna és Kollár Ilona. Emlékplakettet kapott Karna Margit, Süveges Eta, a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület, a Dombos Fest szervezői és a Rizgetős néptáncegyüttes. A Petőfi Sándor ME néptánccsoportja olyan műsort adott, hogy sej-haj...

És volt még Visual funky relax a discoban, másnap komolyzenei koncert a Dombos zenekar és a Szent Anna kórus jóvoltából, vasárnap ünnepi szentmise, délután pedig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet emlékműsora Radnóti Miklós születésének 1oo. évfordulója alkalmából. A vendégek elmentek,  mi maradtunk...

Photo by Burján Anikó

EZ VOLT...

Mióta nem írtam már... De mint a jó diákok, majd pótolok. Majd megírom mind szépen sorban. Volt időközben egy falunapunk, sok programunk, voltak kedves vendégeink, vendéggyerekünk, a suli kapott 2 hordozható számítógépet, térképeket, könyveket, voltunk Pesten  a Művészetek határok nélkül évnyitó gálaestjén a Vígszínházban... Márkhoz került a Lurkó focikupa, mert I. helyezést értek el a versenyen. A vasárnapi szentmise témája a bűnös asszony volt, találkoztunk az atyával egy baráti beszélgetésen a Szó-Beszédben megjelent cikkem után... Pizzáztunk, névnapot ünnepeltünk... Közben a náthám is kikezelem lassan... 

Ma Szabadkán jártam a vajdasági magyar oktatás időszerű problémáiról folytatandó megbeszélésen. Délután ragasztót szipóztak a 7-1o éves gyerekek, este pedig az erdélyi Korunk folyóirat könyvbemutatójára kaptam meghívást. A főszerkesztő gyermekversét ajánlom saját magam figyelmébe (is):

Balázs Imre József:

Nem nyitom ki az ajtót

Ha a szobaajtó nyitva van,
és látom anyát ülni benn, a gép előtt,
akkor itthon van anya,
odamegyek hozzá.

Ha a szobaajtó csukva,
nem látom anyát,
pedig tudom, hogy ott van,
mert hallom, zúg a gép benn.
Ilyenkor nincs itthon anya,
nem megyek oda hozzá.

Kinyithatnám az ajtót,
és akkor újra itthon lenne anya.
De ha kinyitom,
egy kicsit mindig úgy néz rám,
mintha nagyon messze volna.

FEHÉRJE, SÁRGÁJA, LILÁJA

Szeretem a Paprika TV-t. Főzőcskéznek különböző emberkék. Különféle finomságokat. Igaz, használnak néha olyan hozzávalókat, amiket a környékünkön sem lehet beszerezni... De hát erről nem ők tehetnek... De azon mosolyogtam valamelyik nap, hogy mikor lesz nekem a hűtőben 1o tojásfehérjém, csak azért, mert úgy kimaradt... És még el is mondták, hogy a felgyülemlett fehérjét akkor most elhasználjuk! Mert gondolom, előző nap meg épp 1o sárgájára volt szükség. Nos, arról a receptről lemaradtam...

A sárgáról jut eszembe: ma legalább 1o (pontos statisztikát nem vezettem, meg ezt sem én vettem észre) tanárnő – tanítónő – iskolai dolgozó öltözött lilába. Olyan vidámak is voltak...  Közeledik a tavasz!

SPORT

Októberben jár le az igazgatói mandátumom. A pályázatot azonban még júliusban ki kell írni. Vagyis még van 4 hónapom, hogy eldöntsem, mit is szeretnék. Őszintén, én sem tudom. Sok minden szól az újrapályázás mellett, de sok minden szól ellene is. Nem tudom.  Az az egy biztos, hogy a suliban nem lesz tovább munkahelyem, mert a törvények értelmében felvettem meghatározatlan időre egy magyar szakos tanárt.  Ez van.

Az is tény, hogy jó időben vezetem a sulit, sok pályázatot nyertünk, sok mindent szépítettünk, újítottunk az iskolán. És többes számban kell beszélnem, mert egy jó csapat áll a hátam mögött. Olyan emberek, akikre számíthatok, akikkel együtt nevetünk, akikkel együtt sírunk. Akikkel öröm együtt dolgozni a különbözőségeink ellenére is. És a gyerekeket is imádom. Meg a pörgést, hogy mindig történik valami, sosincs két egyforma eset. De minden nap történik olyan dolog is, ami miatt elgondolkodom, hogy megéri-e ez nekem? Hiányzik ez az életemből? Az idegeskedés, a nem alvás, a nem evés. És akkor jön, hogy eszemben sincs még egyszer megpályázni az igazgatói „fotelt”.

Közben azért álláshirdetéseket is böngészek. Meglepődtem, hogy az egyik hirdetésben feltétel volt, hogy az illető legyen sportos. Azt pl. nem kérik, hogy esetleg értsen a szakmájához, valamilyen szaktudása legyen, megbízhatóság, pontosság még véletlenül sem szerepel... És különben is mit jelent az, hogy sportos? Úgy öltözködjön az ember? Sportos stílusban? Vagy szabadidejében sportoljon? Vagy kisportolt alakja legyen? És ezt hogy lehet bizonyítani? Elég, ha csak elmesélem, hogy minden este hasizomgyakorlatok végzek, meg 5 km-t futok reggelente? Vagy ezt tudományosan is bizonyítani kell? Szemtanúkkal esetleg vagy felvételekkel? Különben meg, munka után csinálhatom azt, amit szeretnék? És gondolhatok a képzőművészetről, irodalomról meg a sportról meg a füsti fecskék életéről amit szeretnék?

Nos, szóval, vannak érdekes álláshirdetések. Különben meg fogászati technikust kerestek. Sportos fogászati technikust. Bevizualizáltam. Nem mintha szeretném megpályázni, csak na. Apróhirdetéseket is imádok olvasni, még ha nem is szeretnék venni semmit... 

És találtam két sportos emberkét, akik akár hegedülhetnének-zongorázhatnának-énekelhetnének is a fúrások, tömések közben...

Kampány...

Követem a magyarországi politikai eseményeket. Annyira azért nem mélyedek bele, de azért az alapokkal tisztában vagyok. És hát most választások lesznek. A kedvenc történetem meg ezzel kapcsolatban: Fásy Ádám miniszterelnök szeretne lenni. Most csak azt nem tudom eldönteni, hogy ez vicc? Politikai kabaré? Olvastam, hogy kész programja is van, támogatná a kisebbséget, beszél a szociális hálóról, meg a Torgyán is visszatérne fő tanácsadóként... 

És akkor mi lesz Márióval, a harmonikással, Csokis Tibivel, Jó Laci Betyárral, Balázs Palival, Postás Józsival, meg Bunyós Pityuval meg a Sláger Tibóval? Együtt mulatnak Fásy Ádámmal?

PILLANATKÉPEK

Ma nem mentem el egy megbeszélésre, mert igazából kozmetikushoz meg fodrászhoz voltam bejelentkezve, úgyhogy most nem tudok tükörbe nézni. Mármint, csak eszmei síkon nem tudok, a szemöldököm meg a hajam igazából nagyon szép lett... 

Pillanatképek:

1. A mai napom különben úgy kezdődött, hogy egy anyuka bejött, majd elmondta, hogy a kicsi gyereke sms-t kapott.  És az sms-t egy szellem küldte... (Vannak olyan pillanatok, amikor nem igazán tud megszólalni az ember...)

2. A másik anyukával eveztünk az élet tengerén, de még nem értünk révbe... (Én speciel még a szárazföldet nem is látom a közelben...)

3. Meghoztuk az iskola új alapszabályzatát, aminek nem minden pontjával értek egyet. De hát a szerbiai törvények már csak ilyenek... (Majd kifejtem egyszer bővebben is.)

4.  Jött egy apuka, aki elmesélte, hogy 3 gyereket nevel. A legidősebb nem az övé, nem is az ő nevét viseli, a középső az övé, de nem az ő nevét viseli, a legkisebb meg az ő nevét viseli, de azt hiszi, nem az övé... Összezavart egy kicsit engem is a történet...

5. Vidám emberek vettek körül, annyit nevettünk, hogy még a könnyem is potyogott...

6. Győzött a Manchester! 4:O-ra verte a Milant... Ennek is sokan örültek... Márk különösen...

MURPHY

Hogyan is szól Murphy alaptörvénye? (Ami ugye, épp olyan fontos, mint Newton vagy akár Einstein vagy Kepler törvénye..) „Ami el tud romlani, az el is romlik.” És erre mondaná Murphy kisasszony: És ha már elromlott, akkor mindig egy nőnek kell intézkednie! És hát ugye a férfiak (persze tévesen) azt hiszik, hogy eleve műszaki érzékkel jöttek a világra. A nők (természetesen helyesen) tudomásul veszik, hogy nem. És ami összekeveredhetett, az össze is keveredett ma. De mindent kibogoztunk. Meg hát egy nő testi fogyatékosnak számít, ha csak két keze van... Ma lehet, hogy 1o kéz sem lett volna elég az irodámban... Most hirtelen összeszámoltam: 37-en fordultak meg a délelőtt folyamán nálam... Sikeresen meg is oldottuk mindenki gondját-baját... Szülőkét, gyerekekét, tanárokét... Még a szekrény alján lévő közlekedési tesztek is előkerültek! Voltak azért hiányosságaink is... Tény, hogy csak piros írószer volt a fehér táblára, fekete-kék-zöld meg nem, de hát nem lehet minden tökéletes...  Meg a tankönyvek megrendelését sem fejeztük be, de holnap is van egy nap...  De mint a mesében: minden jó, ha a vége jó! És élünk boldogan... És mosolygunk...

AKIK VILÁGGÁ MENTEK...

Van egy fiatalember. Matt Harding a neve. 2003-ban megunta a munkáját (programozó volt egyébként), és úgy döntött, „világgá megy”. Barátnője, Melissa díjazta az ötletét, és közösen vágtak neki az útnak. Jártak Mumbaiban, a Salamon-szigeteken, Kirgisztánban, Ausztráliában, Amerika több városában... Matt mindenhol eljárta a maga kis lüke táncát, kedvese meg felvette mindezt kamerával. A helybeliek, turisták, gyerekek és felnőttek is csatlakoztak hozzájuk, majd ebből született egy vicces kis videó. Vidám emberek, jókedv mindenhol, stressz egy deka sem...  Jó lenne néha tényleg kiszaladni a világból egy másik világba...

Búcsúztunk...

Drága Mester bácsi! 

Mély megrendüléssel vettük tudomásul a hírt, hogy kollégánk, a pótolhatatlan Mester bácsink, március 5-én itt hagyott bennünket. Tudtunk róla, hogy szervezetét megtámadta a kór, mégis bíztunk benne, hogy hamarosan ismét körünkben köszönthetjük. Tudtunk róla, hogy állapota súlyos, a hír mégis váratlanul ért bennünket, készületlenül, de valójában erre a hírre készülni sem lehet. A messzire indulótól mindig nehéz búcsút venni. Előző nap még ünnepséget szerveztünk, nem gondolva a legrosszabbra, és íme, az ünnepség helyett most gyásszertartáson kell részt vennünk.

Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a munkatársak, a tanártársak, a diákok és minden barát nevében búcsúzom Mester bácsinktól, iskolánk megbecsült dolgozójától. 1991. december 1o-e óta vezette iskolánk műhelyét. És március 28-ától a megérdemelt nyugdíjaséveit élhette volna. Hogy várta ezt a pillanatot! Mi, akik szerettük, valójában már elbúcsúztattuk az iskolától. Vele együtt számoltuk visszafelé a napokat, hogy hányat is kell még aludnia. Most pedig elaludt örökre. Megrendülten vettük tudomásul, hogy nincs tovább, hogy nem tud senki sem segíteni rajta. És még utolsó találkozásunkkor is, a betegágyánál, mosolygott, viccelt velünk, pedig akkor már nagyon fáradtnak tűnt. 

„Ha valaki egy csöppnyi szeretetet és jó szívet, egy csipetnyi világosságot adott a világnak, élete nem volt hiábavaló.” És maga a 4o év munka alatt sok jót adott a világnak.

Szép volt a múlt, jók voltak a táborozások, az együtt töltött 19 év, a munkás hétköznapok, az ünnepek, a közös főzések, és hát  maga volt a Télapónk is...

Köszönjük, hogy nem fáztunk, mert fűtött ránk, a sötétben is mindig fényt adott, köszönjük, hogy van ablakunk a világra... Sokszor kellett üveget cserélnie. Köszönjük, hogy nem éheztünk nőnapon, a táborozáson, az iskolanapon, a ballagáson, mert sütött-főzött ránk…

Keze nyoma itt marad mindig is velünk, hiszen bárhova is nézünk, tele leszünk emlékekkel, környezetünk a keze nyomát viseli... Nincs az iskolának olyan zuga, ahol nem javított, szerelt, épített, cserélt, csempézett volna...

Mindannyiunk Kádas Pista bácsija 58 éves volt. Iskolánk saját halottjának tekinti.

Köszönünk mindent! És hiányozni fog nekünk.

Nyugodjon békében.

Mester volt és példakép.

Hívő, szorgos, okos, igaz...

A munkáló idő emeli emlékét,

Ahogy közöttünk van utoljára most... 

Még egyszer hátranéz,

Örökre, utoljára néz le ránk,

És elviszi magával munkája

minden örömét, gondját, bánatát...

Megszökött a test, szíve megállt,

A festék megmeredt.

Üres maradt a karton, a vászon,

Keze nem méláz már a fa felett...

Háttal áll a lenyugvó Napnak,

mosollyal fogadta el a sorsát,

maga is lemenő nappá változott,

s tette még csendben a dolgát.

De nem bírta tovább a szív és a tüdő

A múltat és a virrasztó gondokat,

Hitet, csalódást, -  csupán az értelem

Talált volna még megnyugtató célokat.

Árván maradt világa és világunk,

Sötéten színes, fölmért, tág világ,

Sokan sírnak utána,

Sírnak a templomok, sírnak a fák...

Drága Mester bácsi, akkor most ballagjon el az iskolától, ballagjon el tőlünk… 

Szülői értekezlet

      A szülői értekezletek emlékeimben mindig valami titkos szeánszként szerepeltek. Gyerekként nagyon szerettem volna én is részt venni rajta, csak úgy titokban, hogy mit is mond az oszi, a többi szülő... És mindig nagyon vártam, hogy anyu vagy apu hazaérjen, hogy elmesélje, miről is volt ott szó.... Meg is beszéltük a dolgokat, hogy most büszkék rám, vagy most épp nem igazán a legboldogabbak... És akkor ilyen vétkeink voltak, hogy súgtunk, meg szünetekben az aktuális szimpátiánkkal levelet váltottunk.... Ami órán természetesen kiesett a füzetünkből... Ma sem egyezek egyes tanári hozzáállással annak idejéről... Pl. Azért nyakalt fel xy tanár, mert egy levélben azt írtam az egyik fiúnak, hogy szeretlek. Sőt, felháborodva még anyuékat is tájékoztatta erről a "szörnyű" eseményről... Ma is fáj, mert szerintem nem érdemeltem meg a pofont...

     Azóta már én is szülői értekezletre járok, és már tartottam is. Tartani egyáltalán nem volt olyan borzasztó. Előszöris a szülő partner, segítség. Nagyon fontos, hogy csapatként dolgozzon együtt tanár és szülő. Másképp nem megy. Ezt kellett elérnem 25-26 gyermek anyukájával, apukájával, akik mind idősebbek és tapasztaltabbak voltak nálam.  Így utólag is hálás vagyok a segítségükért. 

     Azonban éppen azok nem jönnek el sajnos, akiknek pedig kellene, mert probléma van a gyerekükkel. Aki rendetlenkedik, verekszik, cirkuszol. A mondat gyakorlatilag majdnem minden igazgató és tanár szájából elhangzott már. Az iskolákban bevett gyakorlat az évenkénti négy szülői értekezlet. Megértem, hogy egyszer valaki nem ér rá... Jó, legyen dolga másodszor is... De akiket évekig nem látunk..... 

      Az ugye, olyan természetes, ha valaki tanárnak megy, akkor a legtöbb, amit elérhet, hogy van egy saját zsivány bandája. Értük felel, őket óvja, védi, neveli, irányítja. Minden osztályfőnök teszi is a dolgát. Sokszor többet tudunk a kisdiákról, mint a saját szülei... A tanító vagy tanár nem azért beszél a problémákról, hogy ezzel bárkit is zavarba hozzon. Persze a lelke mélyén mindenki arra vágyik, hogy az ő csemetéjét mindig csak dicsérjék, csak jót mondjanak róla. Akadnak olyanok, akik felismerik, hogy néhány dologban úgysem fog csúcsteljesítményt nyújtani a család ifjú sarja, mert nem rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal. Nem kell megijedni, ezt a tanár is felismeri, tisztában van vele, kitől mit lehet elvárni. A cél az, hogy közös együttműködéssel ki lehessen hozni az adott diákból a maximumot, és felfedezni, hogy mihez van érzéke. Én sem vagyok felhőtlenül boldog minden egyes alkalommal a tanító nénivel való beszélgetés után... Meg szülői értekezletekre is járok. Hiába tudom az általános dolgokat, de ott az osztály gondjairól van szó, keressük a megoldásokat...

     De az, hogy a gyerekek (és egyes szülők is) simán elküldenek bennünket szebb égtájakra, hogy kegyetlenül káromkodnak, hogy zavarják az órát – ez a mi időnkben nem volt... Vagy a tanár "elintézte" a rendetlenkedőket... Ugye, mindannyian emlékszünk rá???? Ma már más módszerek vannak.... Sajnos – mondja sok szülő... (Szó sincs arról, hogy a gyerekverés mellett döntenék...) 

     De vannak, akik tényleg törődnek gyerekükkel, megtisztelik szülői értekezleteinket, szülőfogadóinkat jelenlétükkel! De olyanok is, akik nem, de tartják az osztályfőnökkel a kapcsolatot... Sms, chat, kávézás...  Ez is benne van a pakliban. Fontos dologról van szó... A gyerekünkről. Aki a legfontosabb.

Itt a TAVASZ!!! Vagy nem?

Március másodika van. És ma olyan jó volt, hogy sütött a nap. Kihasználtam én is a simogató napsugarakat, igyekeztem magamba szívni némi kis D-vitamint. Az iskola környékén is egyre több kerékpár látható, eltűntek a téli kabátok, bakancsok... Talán vidámabb is mindenki... Szeretem a tavaszt.

De a meteorológusok szerint lehülés várható, csapadék minden irányban, sőt, még havat is jósoltak... Meg -6 fokot. Brrrr. Ha most öregasszony lennék, fájós lábakkal, csontokkal, és lenne egy botom, akkor a botom ráznám a meteorológusok felé. Meg az ég felé. Bizony.

A DEDÓS

A lány megszerette a férfit, akinek már az első házassága felbomlott, két gyereke is van. Esküvőt tartanak, külföldre mennek. A férj dolgozik, a feleség pedig szül két kislányt. Francia állampolgárok is lettek a szerb mellett. A lányok megtanulják a szerb, a francia és a magyar nyelvet is. Francia iskolába járnak, hangszereken játszanak, élik mindennapi életüket. Időközben valami megváltozik, Magyarországra költöznek. A lányok magyar - német nyelvű iskolába járnak, hangszereken játszanak, versenyeket nyernek. És megint valami megváltozik. Anyuka hozzánk hozza a két lányt szeptemberben. A nyolcadik osztályost és az ötödik osztályost is. Beilleszkednek, versenyekre járnak, nagyon értelmes gyerekek. Egy gond van velük: nincs bizonyítványuk. Apukánál maradt. Természetesen a gyerekek érdekét nézzük, ideiglenesen beírjuk őket, várjuk a dokumentumokat, amik csak nem érkeznek. Időközben a válást is megindította anyuka, a gyerekeket nála helyezte el a bíróság, apuka minden első pénteken láthatja őket a szociális munkás felügyelete mellett. De ő nem él a jogával. Viszont nekem leveleket ír. Részletezi, hogy anyuka naponta hány kávét ivott a 15 év házasságuk alatt (ez neki 5ooo eurójába került), ki-mikor-mit mondott, kinek mennyi volt a fizetése, ki mivel járult hozzá a háztartáshoz, ki hogy öltözött, ki milyen gyógyszert szedett, ki hánykor feküdt le... És a múlt héten meg is jelent az iskolában. 7 hónapja nem látta a lányait. És most el szeretné vinni őket. Másfél órát kiabált. Meghallgattuk. A lányokat is megkérdeztük (nem volt első péntek), de nem szerettek volna az apjukkal találkozni. A nagyobbik sírt, mesélte, hogy mi mindent éltek át. Fizikai és lelki terrort is. És nekik jó Hegyesen. Apuka ment a szociális központba, a rendőrségre. És találkozott is a lányokkal. 5 percre. És a bizonyítványokat nem volt hajlandó átadni.

Ma újra megjelent. Fenyegetőzött. Felírta az adatainkat. Be akar perelni bennünket. Mert nem adjuk neki oda a lányokat. A bíróságtól nem félünk. Több gondunk is van. Hiába tudjuk, hogy milyen tantárgyakat nem tanultak külföldön, nem tudjuk levizsgáztatni őket. Mert nincs hivatalos papírunk. Nagyobb gondot a nyolcadikos lány továbbtanulása jelent. Mert nem tud sehova bejutni a bizonytvány nélkül. És apukát ez nem érdekli. A gyereke jövője. Most dacol. Mint az óvodások. Dedósok. Csakazértsem adja. És senki nem bír semmit, bíróság útján kell kérvényezni. És nagyon mérges vagyok rá!