5meg1 GONDOLAT (2?-3? magyarázattal)

Gondolat 0: A békésszentandrási beszámolóm nem egy díjnyertes alkotás... Elolvastam újra. Nem mintha a többi az lenne, de a Gyökerek - honvággyal szörnyű... Viszont a Gödörre emlékezve - minden porcikám fáj még...

Gondolat 1: Hétfő. Újra. Még mindig azt vallom, hogy amilyen a hétfő, olyan a hét többi napja is. Tehát a mai napból kiindulva: a héten sem fogok unatkozni.

Gondolat 2: Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn! - ezt is alkalmaztam ma.

Gondolat 3: A harmadik fontos dolog, ami eszembe jutott - miközben utaztam oda-vissza, meg ott voltam -, hogy ideje lenne befejeznem a magisztrálást. Alig 5 éve kezdtem el. És megint lenne kedvem foglalkozni vele... Bár nem tudom még egyelőre, hogy kinél (tanárnál) és mi (téma) érdekelne a legjobban, de akarat már van hozzá... És az idegennyelv (jelen esetben az angol) is egy vizsga. Fel kellene eleveníteni az eddig tanultakat...

Gondolat 4: Vannak azért hiányosságaim. Eddig is tudtam, csak most végiggondoltam. Pl. nem voltam hajlandó elolvasni Az ember tragédiáját (összegzésében, elemzésében profi vagyok, történetét is fújom...), az orosz írók műveit (példaként a Bűn és bűnhődést említeném, de lehetne a Félkegyelműt is akár), nem ismerem Van Gogh képeit, Rahmanyinov zenéjét, nem néztem a Száll a kakukk fészkére filmet, földrajzból hótthülye vagyok, csak a (hegy)csúcsokat ismerem, meg pár szorost...

Gondolat 5: Hallgattam össze-vissza a kocsiban mindenféle zenét. Köztük Plavi okestart is: Bolje biti pijan nego star (Még magyar nyelvre is lefordították: Nélküled az élet gyötrelem címmel. Szörnyű...) Eszembe jutottak a középiskolás osztálykirándulások... Akkor hallgattunk ilyen zenét. És tisztára szerelmesek voltunk... De a kedvenc a Hari Mata Hari volt. Meg a Crvena Jabuka. Milyen jókat lehetett rá elmélkedni, hogy miért nem engem szeret a J.L.... Pedig tisztára szerelmes (másodszor is kihangsúlyozom) voltam, de neki mindig csak a Sz.H. kellett... De azóta már letisztáztuk ezt a dolgot. Csak egy kis nosztalgiázás:

GYÖKEREK - honvággyal

   Előzetes előzetes: Békésszentandrással a kapcsolat a 18. századba nyúlik vissza. 1769-ben 81 békésszentandrási család érkezett a hegyesi pusztára, megalapítva ezzel a mai Kishegyest. Békésszentandrás és Kishegyes a letelepedés után 200 évvel, 1969-ben léptek kapcsolatba, majd ezt 1988-ban tették hivatalossá, testvérvárosok lettek – olvasható Kishegyes honlapján. És a dolog működött is. Intézményvezetők találkoztak itt is – ott is. Gyerekek mentek – jöttek. Ismerkedtek, barátkoztak, mélyítették a kapcsolatokat.

    Előzetes: Intézményvezetőváltás volt itt is – ott is. Valamiért vontatottan indult az egész. Az ő részükről. Kicsit döcögött, hogy nem értették, hogy ez nem a politikáról szól. Hogy mindegy, hogy ki a szocialista, ki a fideszes, ki a független, ki a demokrata, ki a VMSZ-es. Hogy ki a polgármester, iskolaigazgató, művelődési elnökasszony, könyvtáros, polgármester... Hogy ez nem erről szól. Hogy igenis folytatni kell a kapcsolatok ápolását. Hogy nem jöttek el a jubileumi rendezvényünkre márciusban? Hogy nem tartották fontosnak? Mi igen. Hiszen a gyökereink ott vannak...

     És most érkezett egy meghívó a polgármesterünknek:

  Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata nevében tisztelettel és szeretettel meghívlak Téged és Simonyifalva képviselőit nagyközségünk 2009. november 28-án (szombat) megrendezésre kerülő Szent András-napi ünnepségére.

   Nem sértődünk meg. Tájékozódtunk helyette Simonyifalváról. Majd döntöttük. Elmegyünk. És jól érezzük magunkat. És elmondjuk, hogy nálunk más rendszerben működik az Önkormányzat, és nem a polgármester Kishegyesen a főnök, hanem a HK titkár. Bár összezavarásként elvihettük volna a HK Tanácsának elnökét is, mert valójában Kishegyes polgármestere ő. Vagy hogyisvanez. (Zárójelben: eddig többször elmagyaráztuk már.)

    Forgatókönyv:

6,3o – indulás Békésszentandrásra

1o,oo – ünnepi szentmise

11,oo – fogadás az Önkormányzatban

12,oo – ünnepi ebéd

14,oo – Békésszentandrás nevezetességeinek megtekintése

16,3o – ünnepi műsor: polgármester beszéde, képviselő beszéde, dalegylet fellépése, gyerekek tánca, HK titkárunk beszéde, díszpolgári címek átadása, legjobb sportolói díjak átadása, legszebb utca, legszebb kert díjak átadása...

 

A dalt a Dalegylet adta elő. Csak nekünk - mert a simonyifalviak már
hazamentek... Jófejek egyébként.

19,oo – kiállításmegnyitó

19,3o – ünnepi vacsora

23,oo – ünnepi hazaindulás

    A forgatókönyvben leírtakat megvalósítottuk. A tervet teljesítettük, mindent láttunk, mindenhol ott voltunk, mindenre figyeltünk. Igaz, hogy az időjárás bezavart egy kicsit, – így nem tévedhettünk el a tanösvényen, kimaradt egy-két emlékmű, de helyette jártunk a suliban (náluk is felújították a tornatermet, de a miénk szebb...), a szociális gondozóban (nálunk is kellene egy). A legnagyobb élmény – kultúrálisan – a református templomban ért. Nem azért, mert műemlék a templom meg az orgona, hanem ahogy a lelkész beszélt... Pedig nem vagyok egy meghatódós tipus. Még hegedült is a tiszteletünkre. Nekünk, katolikusoknak katolikus éneket játszott el, a reformátusoknak meg református zsoltárt... És ahogy beszélt, és amit mondott, és még Márk evangéliumát is kaptam tőle...  Meg is sajnáltam, hiszen csak 15-en járnak istentiszteletre... Mondtam is a lelkész úrnak, hogy szívesen lennék 16-ik.

     Különben ennyit még életemben nem nevettem (kellett is már). Még a könnyem is potyogott jópárszor.  

  Hogy a kapcsolatok ápolása hogy áll? Ez a programban 22,3o-23,oo-ig volt. Mi visszatértünk a gyökerekhez... Most ők jönnek hozzánk?

utunk - ÉN utam

a GÖDÖR

     Szülőföld Alappal, Ildikóval „estét bontottunk”. Délután öt óra. Közben 4 millió dolog jár a fejemben. Márknak fél 6-ra néptáncra kellene odaérnie. De még otthon van a felszerelése, ő meg anyósomnál. Ötödikbe kapcsoltam, összepakoltam a cuccát, meg másnapra is „csomagoltam”. Minderre volt 2 percem. De gyorsaságban, szervezésben már kellő tapasztalatot szereztem. Tehát első csomag: néptánc szerelés. Második csomag: fociszerelés szombat délelőttre. Harmadik csomag: templomi szerelés szombat estére. Negyedik csomag: csak úgy ruha Vali mamához játszásra. Közben már viharzok is Ilonka mamához.

    A fejemben az jár: Márk anyuéknál alszik estére, mert mi bulizni megyünk (egy hónapja volt barátnőm barátjának a szülinapja, most sikerült összehozni a találkát); kellene neki venni egy tornacipőt is (szétrúgta), ezt sürgősen még szombat 11 előtt – mert akkor kezdődik a fociedzés – vasárnap meg meccs (apucikámnak hogy adjam elő, hogy megint az utolsó pillanatban szólok, és hogy SOS – csak ő segíthet); reggel 6-kor indulok Békésszentandrásra;  Márkkal jó lenne elmennie anyukámnak még szombat este 5-kor misére – cédulát is szerezzenek, mert vasárnap reggel meg focimeccs Lovćenácon, és nem jut mindkét helyre el; de egyszál férjemmel sem ártana megbeszélni, hogy ő viszi ki, meg hogy mi lesz a vasárnapi ebéddel; meg ha a Márkot most elviszem néptáncra, akkor fodrászhoz is oda kellene érnem...

    És akkor bevallom, nem néztem a lábam elé. Nem vettem észre a „földhegyet”. És nem sikerült átugranom. Igaz, régen sem remekeltem sem távolugrásban, sem magasugrásban. És nem hogy csak simán pofára estem, hanem még a kiásott lyukba is belezuhantam. Mindezt negyed 6-kor produkáltam. És azt hittem, hogy agyvérzést kapok. És nem tudtam, hogy magam szidjam (idióta) vagy azt az idiótát, aki ezt kiásta, és nem jelölte ki, és így hagyta. Ez az a tipikus sírjak-nevessek történet. Különben csőtörés volt.

     Helyzetjelentésem: tiszta sár lettem (mindenem, úgy ahogy voltam...), levertem a kezem, térdem, bal karom nem éreztem... És így érkeztem Ilonka mamához. Miután kizártam a kaput (tiszta sár lett minden), jött az újabb csapás: Márk elment anyuékhoz. Elviharoztam a kocsiig – szegény mamát csak úgy ott hagytam szó nélkül –, úgy sárosan beültem, és indulás a következő helyszínre. Apukám csak ennyit kérdezett: Telefon nincs? És már hozta is a vödröt, rongyhegyeket... És segített csizmát, kabátot, szoknyát, kislányát lemosni... Mennyi mindent átélt már velem...

    És minden jó, ha a vége jó: Márk fél 6-ra odaért néptáncra. Anyukája fodrászhoz. És miközben Stella mosta a hajam, eszembe jutott: Amerikában ezért még kártérítést is fizetnének. Az átélt stresszért. A sérülésekért... Jótékony célra fordítanám... Pl. aki kiásta a lyukat és nem temette be nevű emberke kórházi kezelésére... De ezt most nem gondolom komolyan, de akkor ott megfordult a fejemben...

    A szülinapi buli jó volt. Szabadkára mentünk ünnepelni. És semmi incidens nem történt. Se ki nem öntöttem semmit, le sem ittam-ettem magam...

EGYEDÜL nem megy...

     Rájöttem már egy ideje, hogy ha nem pályázunk, akkor nem igazán tudjuk megvalósítani az ötleteinket a suliban. „Összepályáztunk” már 13 tanterem felújítását, az ebédlő felújítását, a tornaterem felújítását,  a teniszpályát, 4 termen ablakcserét, a homokos „strandröplabdapályát”, így szereztünk számítógépeket, új lámpákat, fehér táblákat, magnókat, új bejárati ajtót,  projektort, nyomtatót, fénymásolót... Nem is jut hirtelen minden az eszembe... Közben a „Nagy Testvér” is segít a „Kis Testvérnek”: a budapesti XVI. Kerületi Önkormányzat jóvoltából lett tökéletes Galériánk, új bejárati kapunk, gyerekeink kirándulhatnak Magyarországra... Persze, nem csak engem kell ezért dicsérni, egy jó csapat, egy jó „pályázatíró brigád” áll a háttérben... És segítjük egymást: civil szervezetek, önkormányzat, vállalkozó szellemű tanárok. Ugye, egyedül nem megy...

     Csak azért a pályázatírásoknak is van egy szépséghibája: mindig arra kell pályáznunk, amire kiírják... Hiába szeretnék én ablakcserét, ha csak továbbképzés van... Vagy hiába szeretnék épületfelújítást, ha projektor van... Majd lesz minden... Csak türelem...

     Ma jöttek ellenőrizni, hogy mire is költöttük el a pénzt. Budapestről. Szülőföld Alap irodából. Kellemes napot töltöttünk el Ildikóval, aki a Vajdaságért felelős. És remélem, továbbra is támogat bennünket... Most épp továbbképzésre adtunk be pályázatot... Erre írták ki. 

BESZÓLás

Este 1o óra.

Én: Márk, kérvény írjak, hogy kapcsold ki a számítógépet, pakolj be a táskádba, és megindulj fürödni?

Márk: Nem kell. Írhatsz körözvényt is...
 

É R T E L E M

"Ne tegyünk úgy, mintha a világot kizárólag az értelmünkkel fognánk fel;  érzéseink éppúgy  segíthetnek a megértésben." - mondta Jung, aki ugye analitikus,  pszichológus,pszichiáter.  Csak tud valamit.

"HEGYESI vér"

       Lajkó Félix is iskolánk diákjai volt... És nagymamám szomszédságába járt órákra. És ma is látom magam előtt, ahogy hozza a citeráját... És leskelődtünk, és hallgattuk, ahogy gyakorol...

       Többen elmondták már, hogy van valami ebben a hegyesi földben, hogy ennyi tehetséges emberünk van... Írók, festők, orvosok, színészek, mindenhol megtalálható a "hegyesi vérvonal"... De hol is vannak tehetséges embereink? Sokan itthon, sokan külföldön.

     Akik itthon maradtak, és ráadásul még "funkcióban" is vannak, azok itt próbálnak tenni valamit. És szívügyüknek érzik. És mindent megpróbálnak. Szerveznek, pályáznak, írnak, találkoznak, meghallgatnak, mérlegelnek, vezetnek, intéznek, közvetítenek, segítenek, tévednek, javítanak, összegeznek, igyekeznek, mindent beleadnak...

    Akik elmentek, hazajárnak. És aki úgy érzi, segít is. Legyen az pénz, donáció, kapcsolatok, tapasztalatok megosztása, tanács, figyelemfelhívás, szükséges eszközök iskolának, egészségháznak, művelődésnek, könyvtárnak, a falunak, beteg embereknek... Aki meg csak mesél, és nem tesz semmit, csak szid és kritizál, üzenem: próbálja ki az intézményvezetést! Nem egyszerű, elmondhatom... És én látom, hogy történik valami. Látom, hogy ha lassan is, de haladunk. Szépülünk, felújulunk. A Semmiből is néha csinálunk Valamit.

     Eszembe jutott a történet, amit már mindenki hallott:

   „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember, név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és  Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy van egy ügy, sürgősen el kellene intézni, tenni kéne már valamit. Mindenki egészen biztos volt benne, hogy Valaki biztosan megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a konfliktust. Végül Valaki lett, akit  Mindenki okolt, amiért  Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.”

    A tanulság? Az, hogy Kishegyes ügyeit Valakinek kézben kell tartania, és vinnie kell előbbre. Ha vannak Valakik, akik viszik előbbre az ügyeket, akkor Kishegyes is halad. Ha nincsenek, nem halad.  Bárki segíthet ebben. Senkit nem utasítunk el... 

LIVERPOOL

Debrecen - Liverpool  0:1

Márknak felejthetetlen élmény volt élőben, Pesten nézni a meccset. Csak mesélt, mesélt és mesélt...

Photo by Szerbhorváth (kössssz)

I Z G A L M A K napja

     Izgalomban ma sem volt hiány...  Azt sem tudom melyikkel kezdjem... Vízumkérdés, osztálykirándulások, betegségek sorozata, helyi lapunk, a Szó-Beszéd megjelenése, iskolanapi összegzés, kutyusok, DVSC – Liverpool meccs, lopás... Mindegyik megér egy misét! És majd mindenről elmondom a véleményem, de nem ma, nem most.

     A kóbor kutyákról majd egyszer írok bővebben... Előzetesként annyit, hogy egy egész falka jelent meg a suli bejáratánál... És ugráltak a gyerekekre, ugattak (mi mást is tettek volna!), rohangáltak... 

     Az új nagykapunak egyébként a mai nap folyamán többször is szerepe volt. Meg a kameráknak is. Jó befektetésnek bizonyult a kamerarendszer felállítása. Bár semmit sem ért a 12 szem, az 5 kamera, a másfélórás nézése a monitornak... Noémi megoldott mindent. De kezdem az elején. 

     Eltűnt egy kerékpár. Meglepő módon apuka nem is kiabált ránk, hogy nem vigyázunk a gyerekek dolgaira... És akkor első lépésként megnéztük, hogy a kislány bicajjal jött-e suliba. (Tanultam már valamit nyomozásban, mert már volt olyan esetünk, hogy kerestek valamit rajtunk, és azután kiderült, hogy nem is hozták a suliba...) Eddig sima ügy. Rózsaszín-sárga bicaj, kislánnyal együtt „beérkezett” 7,o4 perckor. 12-kor meg kislány van, rózsaszín-sárga  bicaj nincs.

     Bámultuk a monitort: az „áldozat”, apukája, 2 tanító néni, 1 kiskatona, 1 én. És bámultuk. És bámultuk. És nem láttuk. Amit láttunk: gyerekek ki, gyerekek be, zöld-kék-lila-piros-fehér-sárga-mindenféleszínű-kicsi-nagy kerékpár ki. De a rózsaszín-sárgát a föld nyelte el.

     Angol tanító nénit hívta haza a főzés kötelessége. Szerencsére. És ekkor drága Noémi lazán elmesélte, hogy ő látta, hogy mi történt. Igaz, tévedett 45 percet, de megtaláltuk!!! (Hány Milka csokiba kerül ez nekem???) Megtaláltuk azt, amit már 12 szem 5x végignézett és nem látott. Egy apuka szép csendesen beállt autóval a suli elé. Drága gyermeke meg szép csendesen kitolta a rózsaszín-sárga csodát. Amit apuka besüllyesztett a kocsiba. Mentségemre szolgál, hogy a fényviszonyok miatt a bicaj fehérnek tűnt... És akkor jött a rendőrség, és már végezte is tovább a dolgát... Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha elmennék rendőrnek? Noémit meg bepakolnám a kiszsebbe, és már ki is nyomoznánk ketten mindent... 

Ha valaki követi a zenei ízlésem oda-vissza ingadozását! Ma ez 
jutott eszembe...

VIGYÁZZaMADÁRRA...

      Nem is kell elmondani, mindenki tudja, hogy Magdi iskolánk diákja volt...

a RAJZFILM

     Apukám mindig azt mondta, hogy hasonlítok Krisztára (már akkor sem voltam egyszerű eset???), Öcsikém meg természetesen Aladár volt. Vagyis: Kriszta tiszta gyagya, mert vizes az agya... 

B U L I

     Gazdasági világválság, H1N1. Magyarul: nincs pénz, nincs gyülekezés... Bár ellentmond ennek a ténynek a tegnapi temetés, ahol többszázezer ember volt egy helyen, meg még puszilgatta is Pál pátriárka holttestét... (A képen épp Boris Tadić.)

     Akkor hogy is lehet iskolanapot tartani? Batyubál – mindenki hoz, amit tud. Családi hangulat – csak a Tantestület, Iskolaszék, nyugdíjas kollégák, meg pár kedves ember.

      Kiraktuk az asztalra a „batyukat” (volt itt minden, mi szem-szájnak ingere), adtunk hozzá egy kis italt, jókedvet, zenét, és már ünnepeltünk is. 

Megirigyelhetné mindenki - ez csak egy részlete az asztalnak!

És ezt volt a limbó-láz!

     Változatos zenét hallgattunk: szerb - angol - horvát- bosnyák - magyar - roma - volt itt minden... A nem publikus képeket pedig "jó pénzért" megvásárolhatjuk fényképező kolléganőnktől...

D I C S É R E T

       Én már nem értek semmit. Kitalálták, hogy ismét ne legyen tanítás. Most Pál pátriárka temetése volt az ok.  Mindezt persze mikor közlik? Az utolsó utáni pillanatban. Jött a szokásos káosz. Kezdődött a telefonálás. Mi úgy döntöttünk, tanítunk, és aki szeretne elmenni a temetésre: mehet.

     Meg még a tanfelügyelő is bejelentkezett. Aki szintén ember. És én úgy gondolom, hogy ha valami hibát talál, megmondja. Ha dicsérni szeretne, azt is megteheti. És szerintem a miniszter is ember. Hogy most épp ő ül abban a fotelban? Majd jön utána más valaki. Neki is van bánata, öröme. Jó napja, rossz napja. Ezért nem is izgultam különösebben, amikor bejelentkezett  a tanfelügyelő. És nem is volt miért. Korrekt, rendes nőszemély érkezett hozzánk, semmi rossz szándék nem vezérelte. És meg is dicsért bennünket... Bármikor jöhet újra!

J A V Í T Á S

     Meg kell tanulnunk bevallani a tévedéseinket:

     Megjegyzésbe kaptam: 

ccsigaház írta...

és Gabi bácsi kislánya, akinek a nyelve lógott a nagy szervezésben, meg sincs említve? :-DDDD

Igen, sokat köszönhetünk ccsigaháznak! 

Vissza ne bújj!!! Kifelé másszál... És szeretném, ha ezt letáncolnád, ahogy mutattuk!!!!!

A J Á N D É K

      Iskolanapunk november 22-én van. Ady Endre születése napján. Ebből az alkalomból az iskolánkat szerető emberek ajándékokkal halmoznak el bennünket. Van, akitől pénzt kapunk, van, akitől virágot és van, akitől könyvet. Ma egy könyvbemutató helyszíne volt Galériánk. Dr. Virág Gábor Kishegyes iskolatörténete című kötete is azt bizonyítja, hogy az Ady Endre KÁI-nak van múltja, jelene és az itt dolgozók tudják: jövője is.

    Gabi bácsi meglepetésként Andrea zongorajátékát kapta. Eredetileg Márk fuvolázott volna - de eltörte a kezét -, majd második variációként Noémi zongorázott volna - de ő meg délutánra belázasodott. Nem maradt más hátra, Andrea "repült" haza Szabadkáról, és az utolsó pillanatban landolt is. Magyarázatként: mindhárman az unokái. Természetesen többen méltatták a könyvet, felléptek diákjaink, Németh István író (falunk szülötte) humorosan közelítette meg a dolgot. Annyian voltak, hogy még pótszékeket is kellett hozni! (Nagy szó!!!)

     Az egyik méltatásnál a következő kis "tanmese" jutott az eszembe:

Nyuszika ül az erdő szélén egy bokor tövében, és irkál valamit. Arra megy a Róka, és megkérdezi:

- Mit csinálsz Nyuszika?

- A szakdolgozatomat írom arról, hogy „A védtelen kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”.

- Ne vicceljél mááá! Na, gyere csak be a bokorba, mindjárt megmutatom neked, hogy milyen hülye témát választottál! - mondja a Róka.

Be is mennek a bokorba, s nem telik bele fél perc se, s a Róka sikítozva, félholtra verve csúszik ki a bokor alól… Nyuszika kijön, visszaül a bokor tövébe írogatni. Arra megy a Farkas, és kérdezi:

- Mit csinálsz Nyuszika?

- Éppen a szakdolgozatomat írom arról, hogy „A védtelen, kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”.

- Jaj, Nyuszika hogy lehet ilyen hülye témát választani?! Na gyere be a bokorba, majd megmutatom, hogy milyen rosszul választottál!

Vele is bemegy, s nagy vinnyogások, kiáltások után, fél perc múlva már a Farkas is azon van, hogy mihamarabb eliszkoljon még bokor környékéről is…

Nyuszika leporolja magát, s visszaül a helyére írogatni.
Arra megy a Medve, meg is látja Nyuszikát, s őt is elragadja a kíváncsiság:

- Mit írsz olyan lelkesen, Nyuszika?

- Szakdolgozatot arról, hogy „A védtelen, kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”.

- Ha-ha-ha! Még ilyen szerencsétlen témaválasztást! - kiált fel a Medve. - Na, gyere csak be a bokorba Nyuszika, megmutatom, hogy mennyire nincs igazad!

Ők is bemennek a bokorba… Hatalmas csetepaté és üvöltések után, egy percen belül, a Medve is, bőrét mentve menekül a bokor alól. Nyuszika megjelenik, s az Oroszlán dugja ki a fejét a bokorból:
- Látod Nyuszika?! Nem az a fontos, hogy miről írod a dolgozatodat, hanem az, hogy ki a mentorod!

Különben laza, spontán est volt. Nyilvánosan is köszönet érte.

Ja, és a Rómeó és Júlia folytatása következik:

kezdet - V É G!

     Az utcán, hajnalok hajnalán kaptam a kezembe a Rómeó és Júlia musicall CD-t... Szeretem. Láttam Pesten az előadást is... A CD-t negyedik komám hozta, a színházat első komaasszonyom szervezte. Így kezdődik:

Majd folytatódik... De hogyan? És milyen áron? És mi a vége?

T O L E R A N C I A - számokban

           A kedvenc számom mindig is a 15-ös volt. Már a gyerekkori iskolás lexikonokba is azt írtam be (de csakis a Modern Talking után!). 15-e szép szám. Még Márk születését is 15-re „időzítettem”...

     Ma nem 15-e van. Hanem 16-a. Az ENSZ 1995-re hirdette meg a tolerancia (a türelmesség, elfogadókészség) évét, s azóta november 16-án emlékezünk meg a tolerancia napjáról. Én az idén elsőízben. Bevallom töredelmesen. Topolyán viszont már harmadszor szerveztek ünnepséget ebből az alkalomból. Ennyi rendőrt egy rakáson! Ennyi biztonsági embert egy rakáson! Ennyi „fejest” egy rakáson (Egeresi Sándor - a Tartományi Képviselőház elnöke,  Svetozar Čiplić  - emberjogi és kisebbségügyi miniszter, dr. Bojan Pajtić - a Vajdasági Végreható Tanács elnöke, Szili Katalin - a magyar Országgyűlés volt elnökasszonya)! Rengetegen a tartományból, a politikai életből - mindenki, aki számít, minimum 8 kameramann (régi tévés kollégák, akik azóta erre-arra dolgoznak), 25 fényképezőgépes emberke. És a kedvencem:  dr. Radoš Radivojević, a tolerancia kutatásával megbízott munkacsoport vezetője!!! Alig pár órában – vagy nekem tűnt annyinak???  - csak beszélt és beszélt és beszélt… Fél óra múlva megtapsolták, de csak mondta, mondta, mondta… 

     És ekkora szervezetlenséget egy rakáson! Még a pogácsa sem volt jó! A műsorvezetőről nem is beszélve! Ha nálunk így múlna el egy iskolanap vagy bármilyen rendezvény, nem biztos, hogy megdicsérném a munkatársaimat…  

     És nekem is volt helyem. Három másik iskolaigazgatóval együtt. A negyedik sorban. A suli is díjat kapott: a tolerancia fejlesztéséért és ápolásáért. Majd holnap megszeretgetem Mohácsi rajztanárbácsit és a gyerekeket is, akik tökéletes képzőművészeti alkotást gyártottak erre a napra!

     Összegzem: Kedvenc számom a 15, ma 16-a van. De miért jutott most eszembe a karakteres 17-es?

hihihihihihihi vagy brühahahaha?

k é s ő i H Á L A

   Az élet nem közönséges futóverseny hanem váltófutás. Rengeteget számít, hogy az elöttünk futónak mekkora az előnye, amikor átvesszük a kezéből a stafétabotot – rémlik valahonnan...

     Amikor lehetőséget adtak az életre, amikor egy nem túl átlagos életkezdéssel elősegítették fejlődésemet, tapasztalataim és bölcsességem gyarapodását, amikor elviselték a hisztirohamaim (nem is hiszem el, hogy volt ilyen), amikor a Morgót kaptam, amikor testvért kértem, amikor elhitették velem, hogy Öcsikét a gólya hozza, amikor úgy affektáltam, mint az óvó nénim, amikor az első szavalóversenyem megnyertem, amikor zongorázni akartam - és amikor már nem annyira, amikor az osztályfőnököm felpofozott - és amikor otthon is kaptam (és nem érdemeltem meg!!!), amikor dicsértek és amikor szidtak, amikor hepatitis B vírusos lettem (meg a kórházban még A is), amikor vakbél-nélküli lettem, amikor ping-pongoztam, amikor kamaszodtam, amikor szertornáztam, amikor szerelmes lettem (majd kiábrándultam), amikor megint szerelmes lettem, amikor megróvót kaptam, amikor súgtam, amikor lógtam, amikor haragudtak és én is haragudtam, amikor beszélni akartak a fejemmel és én nem hallgattam, amikor csavarogtam, amikor hazudtam, amikor igazat mondtam, amikor szívtam, stoppoltam, amikor csak úgy elvoltam, amikor nem segítettem, amikor lázadtam, amikor egyetemre indultam (majd Brazíliába), amikor dolgozni kezdtem, amikor férjhez készültem, amikor szültem, amikor neveltem, amikor jól állt a hajam és amikor nem, amikor nem tudtam normálisan felöltözni, amikor leráztam őket, amikor csak úgy telefonáltam: SOS! Gyertek! Csak Ti segíthettek! – mindig számíthattam rájuk...

     Most leléptek (kiszellőztetik a fejüket tőlem), elmentek megünnepelni a házassági évfordulójukat. A negyvenhatodikat (46)! De holnap már érkeznek is, és én ünnepélyesen fogadom, hogy továbbra sem hagyom, hogy nyugodtan üljenek, szervezni fogom a napjaikat (persze mindent az utolsó pillanatban), és hallgatni fogom: Nem igaz, hogy ezt 1o perccel előbb nem tudtad!   

    Tudjátok, hogy nem cserélnélek le benneteket! És remélem, Ti sem engem...

    Örömtáncot járnék, ha tudnék...

P É N T E K 13

Nem állítom, hogy kedvenc napom a péntek 13. Pedig pénteken, 13-án, 13 órakor lettem igazgató. Igaz, hogy októberben. Az elején tényleg úgy éreztem, átkozott nap... Semmi nem  jött össze... Veszekedések, bírósági perek, adósságok, pénztelenség, hideg viszonyok...          Mostanára már kisütött a Nap. Igaz, van amikor beborul. Néha megkérdezem magamtól: Kell ez nekem? És hosszas mérlegelés, előnyök és hátrányok latolgatása után rájövök, hogy IGEN. Szeretem én az iskolát igazgatni. Szeretem én az állandó nyüzsgést, hogy két egyforma történet, gyerek, szülő, kolléga nincs. Hogy meg kell oldani a gondokat, hogy folyamatosan pöröghetek, mehetek, jöhetnek, hogy mindig történik valami. És igaza volt Valakinek, aki azt mondta, hogy akkor vagyok elememben, amikor „akció” van, amikor hirtelen reagálni kell, amikor felüti fejét a benga, amikor van még 1o percem, mert lejár a pályázati határidő! Akkor forog az agyam. A papírmunka meg szükséges rossz... Legtöbbször rábízom kedvenc pedagógus nénimre, de könyvelő nénink is imádja, amikor 1o oldalt kell kitöltenie különböző adatokkal... Legalábbis még nem panaszkodtak...

        Kajailag mi illik a mai naphoz?  Szerintem  sült hal, mellé  pedig tojásos - szójaszószos  rizs.  Készítem is vacsorára...

       A mai péntek 13 milyen? Olyan feles. Igaz, még nincs vége! Még billenhet a mérleg nyelve...

         Ezt a számot meg ma egyik kolléganőm küldte skype-on. Hogy mi köze a péntek 13-hoz? Fogalmam sincs.

M Á R T O N - napi L I B A

Még szünet van. De mi, tanárok bejárunk a suliba... És valahogy feljött a Márton-napi liba. Meg hogy, aki nem eszik aznap libát, egész évben éhes lesz. Belegondoltam: liba van, máj van, kedvem van. Ebédre már nem jön össze, de a vacsora még belefér! Hajagosékkal nem volt nehéz megbeszélni az esti bulit, Márk is megörült a hír hallatán, szobáját már kezdte is előkészíteni az esti „focicsatára” a két fiúval...

            Apukámtól „szereztem” savanyú káposztát (ebből lett a párolt káposzta), a Paprika TV-ből almás muffin receptet, májban már profi vagyok, kenyérsütésben is, ki sem dugtam egész délután a fejem a konyhából. Átvedlettem házitündérbe...

            Egy gondom akadt: egy szerencsétlen feltöltött elem nem volt a házban, hogy lefényképezzem a művem... Hogy elhiggyék a hitetlenek is, hogy mire vagyok képes!

            Tökéletesen sikerült a kaja – ez most kicsit büdös volt -, kedves vendégek megérkeztek, meg még váratlanok is... De kaja volt elég, ital volt elég, hangulat is...  Amit nem tudok, hogy milyen tél lesz, mert nem figyeltem a liba csontját... Általában a liba megmaradt csontjából jósolnak: ha fehér, akkor havas tél lesz, ha viszont barna, akkor lucskos, sáros. Fogalmam sincs, milyen idő lesz! Vagy lesz hó – vagy nem!

            És milyen zene illik Márton naphoz? Edvin Marton természetesen...

CSAK ÚGY...

      Volt egyszer egy Zorán-koncert Domboson... A Dombos Fest főszervezője megígérte, hogy a következő számok is szerepelnek majd a repertoáron... Nem szerepeltek. Csak úgy eszembe jutott...

RENDKÍVÜLI SZÜNET

      Ma összeült a községi válságstáb. Ott volt mindenki, aki számít: a polgármester, az egészségház igazgatója, a főnővér, a rendőrfőnök, az iskolaigazgatók, az óvoda igazgatónője, a katasztrófavédelem főnöke, a községi megbízottak, az újságíró, a Vöröskereszt elnöke... Vagyis: a kicsi, a nagy, Artúr és az indián... Az iskolákon és az egészségügyön kívül más nem is kapott hivatalos értesítést a H1N1 vírussal kapcsolatban... Mi lesz, ha nálunk is felüti fejét?!... Egyelőre semmi baj...

      A gyerekek nagyon boldogok, hogy nincs suli! A tanárok is... De mi tudjuk, hogy jön még kutyára teherautó... Különben ma az irodámban összeszaladtak a számomra kedves emberek... Mivel senki nem sietett, mindenki ráért, jót kávéztunk, jót beszélgettünk... Szólt a zene, mindenki mosolygott... Valahogy engem a háborús időkre emlékeztetett a dolog... Akkor sem dolgoztak az emberek, és volt idejük beszélgetni, foglalkozni a barátaikkal... A mindennapokban meg mit csinálunk? Rohanunk ezerfelé, csak felületesen figyelünk oda egyes dolgokra...

         Vagy csak nekem van most jó hangulatom? Én vagyok türelmesebb? Én figyelek jobban a részletekre? 

JÓL KEZDŐDIK A HÉT

Ma GYÖNYÖRŰ napom volt!!!

Újvidék mindig megnyugtat... Ott jártam egyetemre, ott dolgoztam évekig a tv-ben, sok szép emléket őrzök...

A Tartományi Végrehajtó Tanács fogadásán voltam, képviseltem a sulit... Sajnos nem lettünk Vajdaság legjobb iskolája, "csak" a 3. legjobb! És őszintén: őrülünk is - meg nem is. Szerettünk volna a legjobbak lenni, de majd igyekszünk...

Délután fél 5-kor ült össze a Tartományi Végrehajtó Tanács, és ott határoztak, hogy november 1o-től 15-ig egész Szerbiában nincs tanítás. Az ok: H1N1 vírus terjedésének a megelőzése... Kezdődött a telefonálgatás... Értesítettük a tanárokat, ők a diákokat, hogy reggel ne jöjjönek iskolába. Hogy mikor pótoljuk be az elmulasztott napokat? Majd értesítenek bennünket...

És mondtam már, hogy ma GYÖNYÖRŰ napom volt???

MOST MI VAN? VÍRUS VAN!

Elmarad az iskolanap minisztériumi rendeletre. Elmaradnak az osztálykirándulások minisztériumi rendeletre.  Nem szabad gyülekezni, közösen színházba menni, semmilyen nagyobb tömeget megmozgató rendezvényt szervezni... Én sem tudom, hány bizottságban vagyok benne, amely a H1N1 vírussal foglalkozik... A suliban is hoztunk egy akciós tervet, mely tartalmazza, hogy mi lesz, ha kitör a járvány...  Hogy mi lesz? Senki sem tudja... Majd akkor intézkedünk, majd akkor állítunk össze külön órarendet... Honnan tudjam előre, hogy hány tanár betegszik meg, meg hány gyerek? Kit kell helyettesíteni, meddig? Persze plakátok, figyelmeztető táblák hívják fel addig is a gyerekek figyelmét a kézmosás fontosságára, naponta többször fertőtlenítenek a takarító nénik... Minden nap küldjük a jelentést, hogy hány gyerkőc hiányzik, közülük, hányan fertőződtek meg a vírussal... Eddig még semmi izgalom. Remélem, nem is lesz...

     Az oltási cirkusz még nem érkezett meg hozzánk. Beszélgettem orvosokkal is a témáról. Eddig még egy orvos sem mondta, hogy beoltatja magát... Tavaly pár kolléganő felvette az influenza elleni védőoltást. 3 napig nem voltak észen utána. Mindenük fájt, minden bajuk előjött. És a csúcs: amikor megtámadta a vírus szervezetüket, egy hét betegszabadság következett. Mi lábon átvészeltük a náthát, őket meg ágynak döntötte...

     Rengeteg hülyeséget összeírnak az újságok, a tv-ben mást sem lehet hallani... Az orvosok sem egyértelműen nyilatkoznak... És nagy többségük nem oltatná be magát... Egyik kedves rokonyom – háziorvosa ajánlására – kapott egy szurit. Egész héten beteg volt... Megfázás-jelleg, fáradtság, és nyálakáhártya irritálás – és mind az oltástól... Követem majd sorsát!

     Nem vagyok szakember, csak ha logikusan végiggondolja az ember a dolgot, kérdések merülnek fel: Hogy létezik az, hogy pillanatok alatt kikísérletezték az oltóanyagot? Az állapotosokra sem veszélyes? Honnan tudják? Kin végezték a kísérleteket? Állapotos patkányokon, egereken, majmokon? Amikor eddig mindenki azt hajtotta, hogy a magzatra milyen veszélyesek a vakcinák, nem kell a nőknek semmilyen gyógyszert szedniük... És Ukrajnában is kiderült, hogy nem is H1N1-től haltak meg az emberek... És mekkorát kaszálhatott a gyógyszeripar ebből? Nem keveset!

    A gyerekek szervezetére is jó az oltóanyag? Már pár hónapos kortól adható... Honnan tudják, hogy nem lesz semmilyen mellékhatása? És arról is szól a fáma, hogy Németországban annyian haltak meg az oltóanyagtól, mint a betegségtől... Akkor most mi van? És aki elhunyt, az súlyos beteg volt – vagy tudták már vagy később kiderült... Szívbetegek, tüdőbetegek távoztak az élők sorából...

     És hová tűnt a madárinfluenza? Milyen „állatinfluenza” lesz a következő?

     És mi a vezető hír a Híradóban? Mi van az újságok címlapján? H1N1! És hanyadik oldalon olvashatunk a gazdasági világválságról? Olvashatunk egyáltalán? Figyelemelterelés?  

     Mindenkinek szíve joga, hogy mit dönt, beadatja-e vagy sem. Lehet gondolkodni rajta! De mivel Szerbiába csak január végén érkezik az oltóanyag, lehet, hogy nem is kell gondolkodni, addigra elmúlik ez a járvány is! Fut a hír még egy-két kört, azután lecsendesedik ez is... 

MIT TEHETNÉK ÉRTED?

     Munkaszombat! Hurrá! Olyan nyugisnak indult...

     Fél 1o körül kezdődött az izgalom! Szaladt a tanító néni, a civil katonák, hogy egy apuka berontott a tanterembe... Nem akar kimenni, szeretné megvárni kislányát, mivel az anyuka 2 napja elvitte tőle... Apukát megnyugtattam, kiment a suli elé... Nem telt el 1o perc, érkezett apuka anyukája... Ordít! Nagymama kimenni nem hajlandó unokája nélkül... Újabb 1o perc múlva érkezik anyuka is anyukájával... Apuka apukája pedig a másik bejáraton várakozik... És egymásnak estek! Közben apuka is félrelökött mindenkit, csatlakozott a családhoz! A kislányt a pszichológus bevezette az irodámba, senkivel nem szeretne elmenni, a suliban akar maradni... Közben fizikai leszámolás kezdődött a 2 nagymama között... A tündéri kislány zokog, én hívom a rendőrséget...

     Rendőrség 2 perc múlva a helyszínen volt, szétszedte verekedőket... És akkor most mit lehet tenni? Szülők nem váltak el, az értelmes, aranyos kislány a suliban szeretne maradni... Szociális munkás fél óra múlva érkezett... Addigra a szülőket, nagyszülőket kiterelték a suliból, mi meg beszélgettünk a 9 éves tündérkével... Anyuka a nyáron elhagyta őket, se szó – se beszéd, elment egy másik férfival, másik városba... Szeptemberben visszatért, kibékültek apukával. Majd megint elment egy barátnőjéhez – ide már vitte a gyerekeket is (a kisöcsike 6 éves)... És a gyerekek szenvednek... És a szülők veszekednek... A kislány apukánál szeretne maradni, anyukánál nem szeretne aludni! Közben rajzolt a pszichológus néninek... Házat, apukával, dédmamával, öcsikével...

     Tanító néni sír a kislánnyal együtt, takarító nénik kint sírnak apukával, a nagymamák a suli előtt ordítoznak, anyuka pedig fogja a kisfiú kezét...

     Megoldás a szociális munkással való beszélgetése után: A gyerekek mennek apukához, megindítják a szülők a válást, délutánonként anyukával tanulnak...

     És az a pillanat mindent elárult, amikor apuka bejött az irodámba, a kislány pedig a nyakába ugrott... Mindenkinek könnyes volt a szeme... 

MINDEN FELNŐTT GYERMEK VOLT EGYSZER...

Sajnos sem ékezet, sem papagáj nem volt a programban, ahol szerkesztettem a képeket... De a többi stimmel... Igaz, hogy a macskák és Elvis a Mama és a Tata vendégszeretetét élvezik, de Márk rendszeresen látogatja, etetgeti és szeretgeti kedvenceit... A papagáj pedig itthoni kedvenc, és Riki névre hallgat...

     És akkor egy kis játék... Van kedved kirakni?

És nem elfelejteni: mi is voltunk gyerekek!

Én már kiraktam egy több mint 9ooo részből álló puzzle-t...

Engem megnyugtat, lehet, hogy mást idegesít...

Még csak be kell kereteztetni...

Már a helyét is kinéztem a házban...

És nem csak a helyét, hanem a következő puzzle-t is!

De az már 12ooo darabból áll!

A következő kis kép sokkal kevesebb részből áll!

Jó szórakozást a cica-micákhoz!

S Z I L I K O N

     

Van  szilikon cső, szilikon karkötő, szilikongumi, spray, billentyűzet, sütőforma, hajvégápoló, szalag, ragasztó, festék, olaj, zsír, szilikon.lap.hu oldal a neten, szilikonmell, szilikon száj, fenékformázónak is használják... De akkor miért nem találják már fel a szilikon emberi szívet, hogy ne fájjonak bizonyos dolgok? És akkor rejtve maradna a mosoly, az öröm, a düh, a fájdalom, a sírás, a tehetetlenség... Vagy ez nem is a szívhez köthető? Vagy hogy is van? Pedig vannak összetört szívű emberek... Vagy azt csak mondják? Mindenesetre nem szeretnék szilikon-szívet...  Kellenek az érzelmek, kell a verbális simogatás a szívnek. Vagy az ember lelkének tesz jót?  És ez most egy negédes izé... De leszek én még fulmináns kritikus is!

P E D A G Ó G U S G Y E R E K

     Mióta elkezdődött a suli és vele együtt a tanulás, a házi feladat, annyiszor hálát adok Márk képességeiért, ahányszor tanulnom kell vele. Mert mivel érdemeltem ki, hogy ép, egészséges és értelmes, megértő gyerekem legyen? Semmivel. Ezért hát nem lehetek türelmetlen éppen vele, és mégis van, hogy bocsánatot kell kérnem tőle... A vidám tanulás ugye neki sem árt meg... És ezt itthon sem szabad elfelejtenem...

    Ma külön figyeltem erre... És pillanatok alatt mindent megoldott... A magyar házi feladat tetszett a legjobban. Cselekvő igéket kellett írni jelen időben. Ezt írta: Anya csak figyel és mosolyog...

ÚJ t ö r v é n y

                Hogyan lehetséges, hogy olyan emberek írják a követelményrendszert, a tankönyveket, akik gyereket csak fényképről ismernek? Pénz, politika, pénz és politika! Meghozták az új oktatásügyi törvényt... Nem mondom, hogy nincs benne semmi jó dolog, de! Ennek az országnak régen nem kell okos, önálló gondolatokkal rendelkező ember, ezt mutatja az is, hogy csak 4. osztályban lehet buktatni! Ha történetesen addig nem tanul meg a diák olvasni, írni, számolni, akkor bocsánat, tévedtünk. A tananyag minden évben bővül, nincs idő az előző év anyagát pótolgatni. Nincs szövegértése a gyereknek, nem tudja, mit olvas. Mitől is tudná, ha bizonytalan a betűfelismerése, ha azzal kínlódik, hogy felidézze melyik betű is az a betű, közben elsiklik a szöveg felett.

Szóval ettől aztán agresszív, idegbeteg gyerekeink lesznek, akik kudarcot  kudarcra halmoznak, és nincs semmi sikerélményük! Mitől is lenne? Nehéz a gyerek, de a tanár helyzete is, és a szülőé sem könnyű! (Már ha a szülő törődik csemetéjével!) A kudarcot, a sikertelenséget a tanár is megszenvedi, magát okolja a gyerekek kínlódásáért... 

     Az viszont szimpatikus számomra az új törvényben, hogy a magaviseleti jegy beleszámít az átlagba... Igaz, csak 6. osztálytól...

    

    Van még becsület, lelkiismeret és törődés, hiába szeretnék ezt kiölni az emberekből, azzal, hogy évtizedek alatt ezt a szép és egyik legértékesebb hivatást lesüllyesztették, ahol ma van. Vannak persze pedagógusok, akik alkalmatlanok a pályára, de azért nem ez a jellemző. Iskolánkban sok lelkiismeretes tanár dolgozik becsülettel, átfűti őket a gyerekek iránti tisztelet, segíteni akarás. 

  

       És ami megőrjít: a papír, a papír, a papír... Már nem is fontos, hogy ki hogy tanít, milyen órákat tart, fő az, hogy papíron minden tökéletes legyen! Ezt nézi az "inspekció" is... Mindent dokumentálni kell! Mert ugye, nem írunk minden szülőfogadóról papírt... Nem papírral küldi az osztályfőnök a gyereket a pszichológushoz, pedagógushoz... Pedig ezentúl papírozunk majd... Mert bizonyítékunk nincs, hogy mi mindent teszünk meg a kicsi diákokért... Majd lesz! Holnap Tantestületin megbeszéljük!

   ÉS HURRÁ!!!! Esett a hó!!!  Szeretem nézni...

H A I R

      Miért van az, ha valakinek göndör a haja, akkor simát szeretne? És fordítva... És sosem elégedettek a nők a magasságukkal, a hajszínükkel, a csípő- és mellbőségükkel... Vagy kicsi vagy nagy... Kislány koromban szőke voltam, kegyetlenül göndör fürtöcskékkel... Azután bebarnultam... Most meg sima vörös vagyok... Vagyis göndör vörös. És nem szeretem. Ahogy egy kis víz éri a hajam, máris kunkorodik... Ma délután meg Szegeden érte elég...

Kedvenc fodrásznőm, Stella már tudja, hogy mit csináljon a fejemmel... Évek óta kitartunk egymás mellett. Ha jobban belegondolok, van már egy évtizede is! Szeretem, hogy nem kell elmagyaráznom, mit is kezdjen velem... Teszi a dolgát, jól elrötyörészünk! (És 1o éve nem vagyok képes megjegyezni, hogy Wellaton a hajfestékem neve!) Kitartok a virágosom, a kozmetikusom, a tortás nénim, a boltosom mellett is... A társaságban sem kérdezik már, hogy mit iszok, mindenki tudja... Jó ez az állandóság! Ebből a szempontból szeretem...

     Másrészről viszont nem tudok egy helyben ülni! Csakis az egy négyzetméteremen a saját szobámban, laptoppal a kezemben... De különben meg mindig valamivel foglalkozom, mindig valamit ki kell próbálnom, vágyom az újdonságokra mindenben... A kettősség megtalálható... És most egy masszázs is jól esne!

      De régen volt már szabad hétfőm! Holnap viszont újra                                                                                  És  osztálytanácsi gyűlések sorozata... És intőosztás és magaviseletcsökkentés...