A tegnapi és a mai nap is a
felvételiről szólt. Magyarból 19,5 pontot ért el a legyügyesebb diákunk,
matekból meg 13-at a maximális 20-ból. Azt mondják a diákok, hogy a matek nehéz
volt, a magyar meg könnyű. Az viszont elég szörnyű, hogy 2 diákunknak nincs egy
megveszett pontja sem számtanból… Nem is mehetnek 4 éves középiskolába… (Erre
nem vagyunk a legbüszkébbek…) De valójában elégedettek vagyunk, nagyon ügyes,
tehetséges gyerekeink vannak. Mindenkinek sikerült a felvételije a Tehetséggondozó
Gimnáziumokba. Angolból, németből, magyarból, képzőművészetből… Büszkék is
vagyunk rájuk!
És egy ideig nem voltam. Hogy
miért? Erre csak egy Einstein idézetet tudok írni:
„Két
dolog végtelen: A Világmindenség és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok
olyan biztos…"
2 megjegyzés:
Nekem csak 1o pontot sikerült összegyűjtenem, de remélem, felvesznek!!!
Talán emlékszel (sőt biztos), hogy nálam volt egy blog játék, aminek a lényege, hogy az első három nálam megjegyzést írónak 365 napon belül ajándékot kell készítenem. A helyzet az, hogy olyan sok elfoglaltságom volt, meg el is felejtettem a dolgot. Most már nem húzom ezt a dolgot és szeretnék eleget tenni a játékban vállaltaknak. :) Talán nem is kell olyan sokat várni az ajándékra. Mit is adhatnék egy igazgatónak? Az biztos, hogy saját készítésű lesz és szeretettel fog készülni. :)
Szeretném a címedet elkérni, ha nem gond. E-mail címemet megtalálod a blogomon. :)
Szép nyarat kívánok! Üdv. Mária
Megjegyzés küldése