Párszor volt eddigi
életemben az, hogy nem jutottam szóhoz. Ma elnémultam, és sokáig nem is
szólaltam meg...
Szóval: Hol volt,
hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kis falu, abban egy kis
iskola, és ott tanult, neveledett, okosodott egy drága csillagvirág. Vagyis a
tanárai próbálták már 8 éve a jóra, a szépre okítani. Hogy, hogyse, egy nap
fantasztikus ötlete támadt. Gyorsan meg is osztotta mindezt barátaival.
Vicceljék meg az iskolásokat! Az ötletet pillanatok alatt tett is követte. Drága
aranyfalatunk, akivel az elmúlt 8 évben csak gondjaink voltak, ismét
bizonyította, hogy képes megújulni, képes olyant produkálni, hogy mindenkinek
eláll a szava tőle. Pedig már „üdült” a szomszédos iskolában is, de sajnos
visszakaptuk az „ajándékot”. Egy hasonszőrű kedves bogárkával – aki egy másik
iskolát is boldogított időközben – tegnap délután végre is hajtották
tervüket. Az első megdöbbenés: egy
nagyfiú a fiú WC-ben megfogta a kilincset, és enyhén szólva ürülékes lett a
keze. De hát ez ugye, csak „ártatlan gyerekcsíny”, mondanák a törvényhozók.
Kicsi leleményeseink azonban nem álltak meg ennél a pontnál. Pedagógus nénink
seperc alatt kiderítette, hogy mi is történt. Az ötletgazda a klotyóban
levetette a zokniját. Majd belesz@rt (hogy idézzem a kedves, drága gyermeket). Ezzel kimeszelték a
falakat, egy bottal még a WC-ben talált maradékokat is kibányászták, ebből
került a radiátorokra, ezzel sikerült szétverni a villanykapcsolót, innen
jutott a kilincsre, meg a plafonra, meg mindenhova... Az egyik tanárunk rosszul
is lett a látványtól. Hihetetlen.
Hihetetlen az, hogy hogy lehet valaki ennyire leleményes (az idióta szó miatt perelhetnek),
ennyire kreatív (a vadbarom szóért is perelhetnek), ennyire ügyes (nem is találok már szavakat)...
A szülőket
természetesen rögtön hívattuk is. Csak azt sajnálom, hogy a takarító néni
időközben (fél éjszaka) lesúrolta az egészet, mester bácsi kapcsolót cserélt...
A szülők szégyenkeztek, a gyerekek vigyorogtak, folyamatban van az ügy... Mi
meg várhatjuk, hogy mi lesz a következő lépésük kedves diákjainknak... Pedig
azt hittem, már nem lephetnek meg... És hát az új törvény szerint ezért talán
nem is jár magaviseletcsökkentés, mert senki nem sérült meg, meg a kár sem
akkora, meg hát ugye, ez az ártatlan gyerekcsíny kategóriába esik... Vagy van
valahol egy kiskapu? Megtaláltuk.
Nem biztos, hogy a Neoton a kedvenc együttesem, de ez van.
2 megjegyzés:
Nekem is felfordult a gyomrom... Kitartás!
A tehetetlenség kétségbeejtő. Hol kezdeni a dolgok javítását, amikor azok nagyon régen romlottak meg?
(Jut eszembe a föntiekről: a hetvenes évek elején jártam alsóba, akkor a legdöbbenetesebb eset az volt, amikor az egyik többszörösen bukott tanuló az órán dühöngve fölborította az asztalt. Évekig emlegettük, gyerekek, szülők egyaránt.
De azt sem felejtem el, amikor ugyan itt vézna, béna szürke egérkeként álltam tizenvalahány társammal együtt a tábla előtt, mert nem készítettük el a házit, vagy valamit nem tudtunk - zenéből. A tanár úr kezdve a sor elején, egy-egy hatalmas pofont adott. Módszeresen, indulat nélkül. és panaszra nem volt hová menni, mert otthon megkaptam volna a pofon párját. :(
Megjegyzés küldése