Tíz kicsi indián...

Ez elment vadászni,

ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
és ez az icike-picike mind megette!

     A mai napom az Ez elment után, szabadon: az első elment kórházba műtétre (már lábadozik is), a második elment a szerelméhez (3 hete nem találkoztak, és mentségére legyen mondva, már két héttel ezelőtt szólt, meg jött is dolgozni, csak előbb lelépett), a harmadik elment vizsgázni (remélem, sikerült), a negyedik megfázott (tényleg szörnyű hangon beszélt), az ötödiknek a gyereke beteg (és egy anyának a gyereke mellett van a helye), a hatodik az autóját rendezte (máskor nem lehetett), a hetediknek gyereke született (örülünk, hogy szaporodunk), a nyolcadik előadásra ment az egyetemre (fontos, hogy továbbképezzük magunkat), a kilencedik bejelentette a betegszabadságát (gerincre műtötték már kétszer, gyógyfürdő nélkülözhetetlen), a tizedik még véletlenül sem jelentette be a betegszabadságát...

    De akár ma eljátszhattam volna a 1o kicsi indiánt is. Vagyis van 1o kicsi indián. Az egyik elment műtétre. Maradt 9. Az egyik elment a szerelméhez. Maradt 8. Az egyik elment vizsgázni. Maradt 7. Az egyik megfázott, nem jött dolgozni. Maradt 6. Egyiknek a gyereke beteg. Maradt 5. Egyik elment autót regisztrálni. Maradt 4. Egyiknek gyereke született, és ma hozta haza a kórházból. Maradt 3. Egyik elment az egyetemre, mert előadása volt. Maradt 2. Egyik bejelentette a betegszabadságát. Maradt 1. Az az egy meg nem jelentette be a betegszabadságát. (Pedig ő a legbetegebb!) 

   Én meg miután mindezt tudomásul vettem, meg még 5oo dolgot lerendeztem, elmentem Radnóti-estre. Kikapcsolódásként. Szép is volt. És továbbra is állítom: szép az élet! (Báááár, ha a holnapi disztótorra gondolok, meg a rengeteg zsíros edényre...)

Én ma mindenkit meghallgattam, megértettem. Megért engem is valaki?

Akivel ma beszélgettem a Tétova ódáról, biztosan.